Hirdetés Partneri kampány helye
Receptek

Hétfűszeres burgonyasaláta

Egyszerű, de roppant ízletes étel. Nem hátrány, hogy a vendégség előtt egy nappal össze lehet állítani.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hétfűszeres burgonyasaláta

Elkészítéséhez legjobb az aprószemű krumplit választani. És ha a piacról hazaviszünk néhány zöldfűszert is, nyert ügyünk van – feltéve, hogy éjszaka nem járunk rá az elkészült salátára. Nehéz megállni.

Legutóbb, amikor Bálint gazda honlapján nézelődtem, nemcsak a szilváról olvastam érdekes információkat. Kimerítően taglalja a honlap a burgonyát is. Származását tekintve a burgonya amerikai, azon belül is a hűvösebb klímájú területeken – Mexikóban, Peruban, Chilében terjedt el.  A brüsszeli piacon vasárnaponként számos fajtáját kapni, többek között nagy kedvencemet, az édesburgonyát (batata) is. Mivel azonban momentán csak a Bosnyák térig jutottam el, nem a Gare du Midiig, ott vásároltam be. Alighanem a forgatag ugyanakkora volt ott is, ha talán a választék nem is. De szerencsém volt, mert minden fűszert megkaptam a másnapi salátához  frissen, igaz, nagyon szemfülesnek kellett lennem, hogy a hihetetlen zöldség- és gyümölcshalmok között észrevegyem a megbúvó tárkonycsokrot, snidlinget és lestyánt.

Recept: (6 személyre)Hétfűszeres

1 kg aprószemű burgonya
1 fej salotta hagyma
5 tojás
5 dl tejföl
2 dl joghurt vagy kefír
2 kávéskanál dijoni mustár, lehet csípős is
olívaolaj ízlés szerint
só
bors
zöldfűszerek: snidling, petrezselyem, kapor, bazsalikom, tárkony, lestyán, rukola
a tálaláshoz egy csomag vegyes saláta keverék

A fűszereket megmosom, leszárítom, és késsel nagyon apróra vágom. Nem sajnáltam rá az időt, nem tettem robotgépbe őket, mert némelyik megkeseredhet. Összekeverem a zöldfűszereket a mustárral,  a szintén apróra vágott hagymával, sózom, borsozom, majd hozzáöntöm a tejfölt és a joghurtot. Időközben a burgonyát héjában megfőzöm, meghámozom, beleaprítom a tejfölös-fűszeres mártásba, ha szükséges, még sózom és borsozom, aztán mehet a hűtőbe. Másnap már nincs vele más dolgom, mint a saláta keveréket tálra rendezni, középre felhalmozni a burgonyasalátát, és a keményre főtt tojásokkal körberakni.

 Forrás:http://fakanal.freeblog.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Magyaros Burgonyaleves – Laktató és ízletes házias recept Grillezett csirkemelles friss saláta – Egészséges és ízletes ebédötlet Vöröslencse-leves (Dal) – Egyszerű, tápláló és fűszeres Padlizsános zöldségleves – Könnyű és tápláló egytálétel Marhahúsos brokkoli wokban – Gyors és ízletes ázsiai ihletésű recept Spenóttal és sajttal töltött csirkemell – Szaftos és ízletes fogás Friss zöldséges wrap – Egészséges és könnyű tízórai Sajtos-spenótos gnocchi ropogós baconnel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük