Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Több, mint ötmillió forint gyűlt össze az idei Jobb velünk a Világ! programban!

Az idén több mint ötmillió forint gyűlt össze a Jobb Velünk a Világ 2009! Program eredményeként. A szervezők, akik elsősorban sérült emberek, a már második éve sikeresen megvalósított szociális támogató program során ebben az évben a szendrőládi hátrányos helyzetű gyerekeket kívánják segíteni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Több, mint  ötmillió forint gyűlt össze az idei Jobb velünk a Világ! programban!

A program elindítói az árva gyerekekkel és a cigányság képviselőivel – együttműködve arra törekedtek, hogy az idei Jobb velünk a Világ! koncert bevételéből a Böjte Csaba által szervezett erdélyi napközik mintájára, itthon is hasonló intézményeket hozzanak létre, az elsőt Borsod megyében, Szendrőládon. Ezzel megteremtve a szocializáció, a társadalomba való beilleszkedés alapfeltételeit. A napközi otthonhoz szükséges ingatlanokat a helyi önkormányzat illetve egy szendrőládi magánszemély ajánlotta fel. A koncert bevételéből az ingatlanok felújítását és az otthon működtetésének elindítását finanszírozzák majd. A Jobb Velünk a Világ! 2009 koncertet, amelyet idén Sólyom László Köztársasági elnök úr nyitott meg, október 18-án rendezték meg a budapesti Papp László Sportarénában. A számos neves közéleti személyiség, közjogi méltóság és több önkormányzat által is támogatott rendezvény során a cél az volt, hogy a társadalom hátrányos helyzetű tagjai segítsenek másoknak, ezzel is kifejezve, hogy ők is ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más és újra megerősítsék az üzenetet: "Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen, csak örömmel és nyitott szívvel kell fordulni a világ és mások felé!"

A tavalyival együtt már összesen közel 17 millió forintot gyűjtöttek össze fogyatékkal élő fiatalok hátrányos helyzetű ép társaik számára. A sérült fiatalok ebben az évben már második alkalommal rendezték meg a Jobb Velünk a Világ! rendezvényt, amely az idei évre egy rendezvénysorozattá nőtte ki magát. 2009. október 18-án közel ötezer vendég tartotta fontosnak, hogy támogassa a program üzenetét. Ezzel ráirányítva a társadalom figyelmét arra, hogy a sérült és az ép emberek számára ugyanazok a dolgok a fontosak az életben, s több van, ami összeköt annál, mint ami elválaszt minket.

A Jobb Velünk a Világ 2009! program idei nagykövetei a Nemadomfel Együttes vendégeként: a Republic együttes, a Bolyki Brothers, Bródy János, Oláh Ibolya, Tóth Vera, a 4 FOR Dance, a Kalyi Jag, Deák Bill Gyula, Takáts Tamás, L.L. Junior, Szabó Leslie,  az erdélyi Role Együttes, a Roll Dance, a Karaván Família, a Villon Trió a Szendrőládi Cursillo együttes, a Csepp Színház és még sokan mások. A népszerű művészek a sérült emberekkel illetve más hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tagjaival – az árva gyerekekkel és a cigányság képviselőivel – együttműködve arra törekedtek, hogy a koncert bevételéből a Böjte Csaba által szervezett erdélyi napközik mintájára, itthon is hasonló intézményeket tudjanak létrehozni. Az első ilyen intézményt Borsod megyében, Szendrőládon.

"Örömmel tölt el az, hogy a Jobb velünk a Világ! 2009 társadalmi célú támogató programunk során eddig közel 17 millió forint gyűlt össze, mellyel anyagilag is hozzájárultunk ahhoz, hogy jó és nemes ügyeket segítsünk. Mi sérült emberek nagyon büszkék vagyunk erre a közös eredményre, és úgy gondolom, kevés olyan multinacionális cég van Magyarországon, aki a mostani nehéz gazdasági időkben a mienkhez hasonló összeget fordított jótékony célokra. Ennek a kezdeményezésnek külön kimagasló értéke – az anyagi támogatáson túlmenően – az a széleskörű társadalmi összefogás valamint munkatársaink odaadó és lelkes hozzáállása, amely a jövőben is képes lesz életben tartani ezt a programot a rászoruló fiatalok érdekében." – nyilatkozta Papp Szabolcs a Jobb Velünk a Világ! 2009 program egyik (kerekesszékes) szervezője.

Az elmúlt évben a világon egyedülálló, új kezdeményezést indított el a sérült emberekből álló Nemadomfel Együttes, melynek tagjai azért fogtak össze, hogy rászoruló ép társaiknak segítsenek. Tavaly, 2008-ban egy rendhagyó, "paradigmaváltó" programot szervezett a Nem Adom Fel Alapítvány a Papp László Sportarénában, sok más szervezettel összefogva.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük