A 10 éves Bendegúz láthatáson volt apjánál, neki azóta sem mesélték el, hogy mi történt
2023. július 1-jén érkezett egy telefonhívás a 112-es segélyhívóra. Egy férfi azt állította, hogy megölte a családját, majd ezt követően ő is öngyilkosságot kísérelt meg. Az albertirsai címen megtalálták a nő és a kislány holttestét, valamint a vérző férfit is.
A férfit előbb kórházba szállították, ahol ellátták a sérüléseit, később pedig ki akarták hallgatni, N. Arnold azonban nem tett vallomást. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 33 éves feleségét és 2,5 éves kislányukat is megölte. Az anyát egy vascsővel verhette agyon, a kislányt pedig megfojthatta – a tragikus esetről a Bors írt.
A Blikk úgy tudja, a 10 éves Bendegúz még nem is tudja, mi történt az anyukájával és a kishúgával, ő ugyanis éppen az édesapjánál volt láthatáson, és azóta is vele van a tragédia óta.
Az édesanya, Andrea, mindössze 33 éves volt. Apja cégénél dolgozott egy családi vállalkozásban. Az nő édesapja helyszínelés közben sokkos állapotban akart átmászni a kerítésen, hogy megnézze a családját, a rendőrök azonban útját állták.
"Képtelenek vagyunk elhinni, hogy ezt a szörnyűséget elkövette"
A 35 éves férfi egyik régi barátja így nyilatkozott a Blikknek:
"Arnold három éve szerelt le, előtte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredében szolgált matrózként a Dunán, külhoni szolgálatban nem vett részt. A flottánál például ő szállította a búvárokat, ha találtak világháborús bombákat a folyóban. Rengeteg barátja volt, mindenki szerette, jelenleg képtelenek vagyunk elhinni, hogy ezt a szörnyűséget elkövette” – mondta.
A pár 3 éve élt Albertirsán, és bár kezdetben jó volt a kapcsolatuk, később a férfi nagyon erőszakossá vált és bántotta is a nőt, aki emiatt távoltartást kért a bíróságtól a szomszédok elmondása szerint.
Kapcsolódó cikkeink:
- A mai napig elmegyógyintézetben van a nő, aki megölte mind az 5 gyermekét – mi vezetett a tragédiához?
- Az eutanáziát választotta az öt gyermekét megölő anya
Indexkép: John Ondreasz képe a Pixabay-en
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri