Hirdetés Partneri kampány helye
Hobbi, kreativitás

A 10. Óvodás Sakkbajnokság

Idén nagyon sokfelől jöttek a játékosok, talán ilyen sok messzi helyről még nem is volt résztvevőnk. Képviseltette magát Ajka, Budaörs, Debrecen, Dunakeszi, Dunaújváros, Fót, Győr, Kalocsa, Kistarcsa, Sárvár, Szeged, Székesfehérvár, és persze Budapest is, több helyről érkezett játékosokkal.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A 10. Óvodás Sakkbajnokság

10. Óvodás sakkbajnokságAz idén 10. alkalommal megrendezett Óvodások Nemhivatalos Országos Sakkbajnokságán 28 kisgyerek ült asztalhoz, hogy megmutassa országnak-világnak, milyen ügyesen tud sakkozni. S valóban meg is mutathatták, hiszen tévé-rádió nagy számban képviseltette magát a népszerűvé nőtt kis rendezvényünkön.

A verseny fő célja, hogy az ovisok egymás között, nekik való helyszínen ismerkedhessenek meg a sakkversenyzés élményével, és a barátságos környezetnek és a – minden értelemben – hozzájuk mérhető ellenfeleknek, valamint a díjaknak (amiből persze mindenkinek jutott) köszönhetően pozitív élményekkel távozhassanak életük talán első sakkversenyéről.

Barátságos helyszínről a kispesti Százszorszép ovi gondoskodott, ezúton is köszönjük nekik a segítséget. A díjakhoz, a gyors nevezőknek járó 10. Óvodás sakkbajnokságkedvezményhez, a szép érmekhez, kupákhoz pedig a Kispesti sportszövetség, valamint a Sakk-Ovi és Barcza Gedeon Sport Club támogatása segítette hozzá a versenyt.

A békés hangulatról és a versenyszellemről a gyerekek, szülők, edzők gondoskodtak 🙂

Idén nagyon sokfelől jöttek a játékosok, talán ilyen sok messzi helyről még nem is volt résztvevőnk. Képviseltette magát Ajka, Budaörs, Debrecen, Dunakeszi, Dunaújváros, Fót, Győr, Kalocsa, Kistarcsa, Sárvár, Szeged, Székesfehérvár, és persze Budapest is, több helyről érkezett játékosokkal.

10. Óvodás sakkbajnokságKülön örülök, hogy nemcsak a "profi" (értsd: már akár egy éve rendszeresen versenyző) kisgyerekek utaztak fel Budapestre, hanem a legtöbben vidékről is, több száz kilométerről is életük egyik első versenyére érkeztek hozzánk. Remélem úgy érzik, hogy megérte az utazás, és szívesen ülnek legközelebb is versenyasztalhoz.

A versenyt ezúttal egy budapesti kisfiú, Krstulovic Alex (Varázskorona ovi) nyerte 100%-os teljesítménnyel. A lányok bajnoka Sárvárról Gömbőcz Zsófia (Petőfi úti ovi) lett.

A verseny végeredménye és sok-sok fénykép megtalálható  www.bgsc.hu weboldalon.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük