Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

A 87 éves asszony megharcolt a betörővel, aztán enni adott neki

A fiatalkorú betörő azt mondta, hogy nagyon éhes, ezért az asszony kekszet és mandarint adott neki. Amíg evett, addig a nő kihívta a rendőröket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A 87 éves asszony megharcolt a betörővel, aztán enni adott neki

Nem haragszik a támadójára, reméli, hogy sikerül helyrehoznia az életét

A  87 éves Marjorie Perkins nem esett kétségbe, amikor az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy késes betörő van a házában. A 17 éves támadó az asszony ágya mellett állt, és azt mondta neki, hogy le fogja szúrni. A nő felpattant az ágyból és felkapott egy széket, hogy azzal védje meg magát – az esetről egy helyi lap írt. 

A fiú ütötte és lökdöste a nőt, aki a széket maga előtt tartva kiabált segítségért, és rúgdosta a betörőt. Az asszony segélykiáltásait senki sem hallotta meg, a nő pedig megsérült, mert a fiú eltalálta a homlokát. 

Ezt követően a betörő a konyhába szaladt, a nő pedig utána. Ekkor vette észre az asszony, hogy a fiún se cipő, se nadrág nincs, minden holmija a légkondicionáló berendezés mellett hevert a földön. A betörő úgy jutott be a házba, hogy leszerelte a készüléket. 

A fiú bevallotta, hogy nagyon éhes, mert napok óta nem evett. Az idős asszony ezért étellel kínálta támadóját: egy zacskó kekszet, két mandarint és két palack shake-et adott neki. Miközben a fiú evett, az asszony értesítette a rendőrséget. 

A betörő közben elmenekült, de nem jutott messzire, és a rendőrök egy kutya segítségével hamar kézre kerítették, majd egy javítóintézetbe vitték. Kiderült, hogy ő és az idős hölgy már ismerték egymást: 10 évvel korábban gyerekként néha levágta nála a füvet egy kis pénzért cserébe.

Az asszony elmondta, hogy nem haragszik a támadójára, és reméli, hogy a javítóintézetben sikerül helyrehoznia az életét. 

Indexkép: Holger Kraft képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük