Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

A baktérium

A tisztálkodás ma már alapvetően hozzátartozik az ember mindennapjaihoz. Naponta többször kezet mosunk, rendszeresen megfürdünk. De vajon ennyi elég ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket és jó közérzetünket?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A baktérium

A baktériumok riasztó sebességgel képesek szaporodni. Egyetlen baktériumból a számára kedvező körülmények között ha semmi nem akadályozná meg szaporodásukat, nyolc nap alatt hét és fél kilógrammnyi képződhetne*. Rémisztő adat, de a fenti tény jól példázza, hogy a figyelem soha sem lankadhat, ha a higiéniáról van szó, pláne szülőként.

Kutya + kislány =piszkos ruhaAz emberi test nem steril. Egy egészséges gyermek bőrén is számtalan baktérium lehet, melyek az ép bőrön keresztül ugyan nem képesek a szervezetbe behatolni, de elég egy ártatlan mozzanat, és a baktérium a test bizonyos részeiről máris a kézre illetve a ruhára kerülhet, onnan pedig a szervezetbe. A család tagjai is a mindennapi teendők során számtalan alkalommal szedhetnek össze mindenféle baktériumot, amit aztán haza is visznek. A baktériumokkal fertőzött ruhák ezután mind egy helyre, a szennyeskosárba és onnan a mosógépbe kerülnek. Nem is gondolnánk, hogy a baktériumok terjedésének egyik gócpontja a mosógépben található. Az alacsony Mosógéphőmérsékleten történő mosás ugyan energiatakarékos, kíméli a környezetet és a ruhákat is, de nem feltétlenül képes elpusztítani a baktériumokat, így azok „kimosva“ kerülnek vissza a szekrénybe, onnan ránk és a gyermekeinkre. Éppen ezért érdemes használni a Vanish Oxi Action Extra Hygiene-t, ami használati útmutató szerinti használat esetén a foltok mellett a szöveteken élősködő baktériumok 99,9%-át is eltávolítja. Ruhái nem csak folt-, de baktériummentesek is lesznek.

Ez azért fontos, mert a baktériumoknak a vírusok mellett nagy szerepük van a betegségek, fertőzések kialakulásában, mint a mandulagyulladás, középfülgyulladás, gyomorrontás vagy hasmenés. Az immunerősítésben segíthetnek a különféle vitamin-készítmények, és az egészséges táplálkozás.

további információ: www.vanish.hu

*Forrás: http://www.kislexikon.hu/bakterium_a.html
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük