A szülők, rokonok már kérdezgetik a gyermekektől, hogy mit szeretnének a Jézuskától és fenyegetőznek olykor, bezzeg nem fogják megkapni, ha rosszak lesznek. Mi, az óvodában megpróbáljuk közel hozni a gyermekekhez Jézus születését, együtt megélni a sötétséget, hogy aztán újra együtt tudjunk örvendezni a Fény születésének, Jézus világra jövetelének… Az adventi időszak az érzelmi ráhangolódás heteit jelentik életünkben. A lélek megtisztulásának ideje ez, mely előkészíti a befogadást, Jézus Krisztus világra jöttét.
A gyermekek számára különösen fontos az érzelem, hiszen ez a szent kor az, amikor szinte mindent elsődlegesen a lelkükkel élnek meg. Azonban az elvont gondolatok, a történelmi, bibliai utalások még nem érintik meg őket. Közelebb kell hozni, láthatóvá kell tenni a múltat, hogy közös tevékenység közben újrateremthessük azt. Ebből a szellemből táplálkozik a betlehemi falu felépítése is.
Jézus a kerek világmindenség Megváltójaként született a világra, ezért a falu alapja is egy nagy kerek asztal, melyet fotokartonnal fedtem be. Első lépésként a falu utcái, alapjai készültek el. Fehér festékkel festették a gyerekek saját elképzeléseik alapján. Néhány gyerek volt már faluban, ők irányították a munkát: "Hosszú utca van! Vizesárok is van!…"
Betlehemi énekemre is utaltak: "Legyen határidban!" vagy "Domb is legyen, mert biztos ott is szánkóznak a gyerekek!"
.jpg)
Az apró házikók elkészítése felnőtt keze munkáját igényelte, de hogy ki, milyenre festi, hová helyezi a faluban, az már a gyermekek ötletein múlott. Így készült tarka ház, kétszínű ház, egy színű házikó. Beszélgettünk, ki lakik a házakban. Természetesen a legtöbb gyermek a saját családját „költöztette” bele. Egy kisfiú, ragyogó sárga házat festett és odahozta hozzám: „Ez az Isten háza!” – suttogta a fülembe.
Elkészült a falu. Az istálló még üresen állt a határban. Csöndes volt és sötét. Egyszercsak a kislányok kézenfogva körbejárták, lassan, lassan, egyre gyorsabban, majd dalra fakadtak: megvarázsolták, felszentelték az általuk készített, bennük élő Betlehemet. Majd az egész csoportot hívták, engem is.
Tanították az ősi varázslás tudományát: ”Először csak lassan és halkan szabad, csak utána gyorsan és hangosan!”
Utasítás, kérés nélkül fogadtuk magunkévá a szent helyet.
Minden ebéd előtt sötétben, csöndben, körülültük az adventi koszorút, gyertyát gyújtottunk:
Ég a gyertya ég,
El ne aludjék,
Szíveinkből a szeretet
Ki ne aludjék!
Ég a gyertya ég,
Fusson a sötét
Szívünkből a rosszaság is
Kitakarodjék!
Ég a gyertya ég,
Nő a fényesség,
Sötét földhöz a fényes ég
Egyre közelébb…
Ég a gyertya ég
az adventi négy
Azt hirdeti, azt lobogja:
Jézus üdvözlégy!
A falut is fel kellett készíteni a szent Fiú fogadására. Minden nap egy gyermek – akit társai maguk közül, közösen választottak ki -, elhelyezhette mécsesét valahol Betlehemben. Körbeálltuk, énekeltünk, tisztítottuk lelkünket… Gyűltek a mécsesek, nőtt a fényesség…
E pillanatok voltak a legfontosabbak életünkben. A mécses lángja képviselte szeretetünket, jóságunkat, várakozásunkat…magát Jézust.
Egy kislány fogalmazta meg egyszerűen, gyönyörűen: "Mécsesként ragyog a szív!"
.jpg)
Hamarosan Betlehem határába érkeztek a három királyok és a pásztorok. Apró papírfigurákat festettünk. „Más embereket ne készítsünk?” – kérdeztem.
"Ne! Az emberek még CSÖNDBEN VANNAK!" – válaszolták tiltakozva, mintha csak érezték volna, hogy csak a tiszta szívű pásztorok és a három királyok jogosultak arra, hogy először megpillantsák a Messiást. Az emberek még csöndben vannak… még tisztulniuk kell.
Az óvodai karácsony napján az istállóban megjelent a kisded és a szent szülők. Égtek a mécsesek, hirdették Jézus születését, s a gyermekek ragyogó szemmel, tátott szájjal vették körbe a falucskát. Mintha sosem látták volna. Itt, e pillanatban fonódott össze a múlt és a jelen, mely egy és ugyanaz marad. Mindörökké.
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak