Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A családban szeretik meg az olvasást a gyerekek

A családban alakul ki, hogy milyen szókincset használ egy gyerek és megszereti-e az olvasást - mondta Nagy Attila, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A családban szeretik meg az olvasást a gyerekek

Nagy Attila, akit a magyar népmese napjával kapcsolatban kérdeztek, elmondta: amikor többen többféleképpen – könyvtárosok, pedagógusok, nyelvészek és persze gyakorló szülők, nagyszülők  – újra és újra vizsgálták a társadalom olvasástudását, mindig eljutottak a gyökerekhez, a családhoz.

"Az olvasó családban lesz olvasóvá a gyerek" – tette hozzá, kiemelve: a gyerekek nem az első osztály első hetében találkoznak az olvasás feladatával, hanem a családon belül több generáció építkezésének eredménye, hogy milyen szófordulatokat, milyen típusú mondatokat, milyen gazdag szókincset használnak.

Nagy Attila ezzel kapcsolatban hozzáfűzte: a mesékben olyan szófordulatok vannak, amelyek egyrészt gyönyörű képek, és érthetővé tesznek egy gondolatot, másrészt erkölcsi iránymutatást tartalmaznak. Mint mondta, nagyon remélik, hogy újra divatba jött a meseolvasás.

Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünneplik immár 11. alkalommal a magyar népmese napját, amelynek alkalmából Magyarországon és a határon túl egyaránt több előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva.

Ebben az évben hatvankét magyarországi és kilenc határon túli helyszín kapcsolódik több mint száz programmal az emléknaphoz.

Forrás: MTI
Fotó: www.flickr.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük