Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A diákoknak otthon is ingyenes a Microsoft Office használat

A közoktatásban résztvevő diákok december 4-től otthon is ingyenesen használhatják a Microsoft Office szoftvert - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A diákoknak otthon is ingyenes a Microsoft Office használat

Kara Ákos elmondta: a szoftver használata a magyar általános- és középiskolákban a Tisztaszoftver program keretében eddig is ingyenes volt. A digitális alapcsomag kiterjesztésével mintegy 1,3 millió tanuló, január elsejétől pedig a tanárok is öt otthoni számítógépre, valamint további öt okoskészülékre jogtisztán és ingyenesen telepíthetik a Microsoft-szoftvert. Hozzátette: a szofvergyártó cég által most felajánlott Office csomag és a megkötött megállapodás illeszkedik a kormány által meghirdetett Digitális Nemzet Fejlesztési Program céljaihoz. Ennek egyik fontos alappillére, hogy az Európai Unióban élenjáróként, 2018-ra megépüljön az egész országot lefedő, nagy sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra, amely hozzájárul az ország versenyképességének növekedéséhez, az emberek digitális írástudásának fejlődéséhez.
    
Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a bejelentést követően hangsúlyozta, hogy a Tisztaszoftver program kiterjesztése, az ingyenesség és a legális szoftverhozzáférés azonos az Emmi célkitűzésével, miszerint minden gyermek azonos esélyekkel vegyen részt a közoktatásban.
    
A szoftver az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. honlapján történő regisztráció után letölthető, összeköthető a Köznevelés Információs Rendszerrel, ezzel lehetővé téve az alkalmazások biztonságos felhasználását, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar diákok tudatos internetfelhasználóvá váljanak – fejtette ki az államtitkár.
    

{HASONLOCIKKEK}Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a digitális oktatási alapcsomag hatósugarának megötszörözése, az otthoni ingyenes felhasználás mellé biztosított 1 terabájt digitalis könyvtár kialakítására alkalmas tárhely hatékonyabbá teheti a tanulást és az oktatást. A mostani, 32 milliárd forint piaci értékű felajánlás után a cég hamarosan a felsőoktatás szereplői számára is biztosítja az ingyenes szolgáltatást – tette hozzá. A Tisztaszoftver program lehetőséget ad a köz- és felsőoktatási intézményekben dolgozók és a diákok számára bizonyos Microsoft termékek és nyílt forráskódú szoftverek iskolai ingyenes használatára. A kormány először 2002-ben kötött hároméves megállapodást a Microsoft Magyarországgal a felsőoktatásban tanulók és oktatók részére elérhetővé tett ingyenes szoftvercsomagról, amelyet 2005-ben kiterjesztettek a közoktatásra is – olvasható az NFM sajtótájékoztatón kiosztott közleményében.
    
Kara Ákos az MTI kérdésére elmondta: a Microsoft-szoftverek licence 2014-ben 770 millió forintba került az államnak.

Forrás: MTI
Fotó: stockimages/ FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük