Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar jól kezelhető, ezért is fontos a korai felismerés

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az iskoláskorú gyermekek 3-7 százalékát érinti Magyarországon. Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó, amely kinőhető, ám az esetek 50-60 százalékában a tünetek egy része vagy egésze felnőttkorban is megmarad - mondja Dr. Bitter István.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar jól kezelhető, ezért is fontos a korai felismerés

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára vezető tünetként a figyelemzavart, szétszórtságot, hiperaktivitást és az impulzivitást említi. A szakember hangsúlyozza, gyógyszeres kezeléssel és pszichoterápiával jelentős javulás érhető el.  

Az angol neve alapján ADHD-nak rövidített figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar három fő tünetcsoportot ölel fel: a figyelemzavart, a hiperaktivitást, valamint az impulzivitást. A részletek figyelmen kívül hagyása, a figyelem fenntartásának nehézsége, a feladatok megszervezésével és befejezésével kapcsolatos problémák, a tartós figyelmet igénylő feladatok elkerülése, a feledékenység, a különféle tárgyak elvesztése mind-mind a tünetek közé tartoznak – mondja Dr. Bitter István hozzátéve, hogy a babrálás, fészkelődés, a sok beszéd, mások félbeszakítása és a türelmetlenség is jellemző. Az egyetemi tanár hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ezek önmagukban nem jelentenek betegséget, hiszen a diagnózis során egyéb kritériumokat is figyelembe kell még venni. Fontos, hogy a tüneteknek 12 éves kor előtt kell jelentkezniük, és az élet legalább két színterén, például otthon és az iskolában is elő kell fordulniuk. Összességében elmondható, hogy az életminőség és a teljesítmény is romlik. Tanulási vagy beilleszkedési gondok esetén tehát érdemes az ADHD-ra is gondolni – hívja fel a figyelmet Dr. Bitter István.

Az ADHD gyermekkorban gyakoribb a fiúknál, mint a lányoknál; a fiúk inkább impulzívak, míg a lányokra a figyelemhiány a jellemzőbb – mondja az egyetemi tanár kiemelve, hogy negyven éves kor körül van egy kiegyenlítődés, a nőknél és a férfiaknál kb. ugyanolyan gyakorisággal fordul elő az ADHD. A feledékenység, a koncentrációs problémák és a feladatszervezéssel kapcsolatos nehézségek mind-mind összefüggésbe hozhatóak az ADHD-val. Azért is érdemes erre odafigyelni, mert a sorozatos munkahelyi hibázás akár az állásunkba is kerülhet, és gyakran ez a kórkép áll a képzettség és az intellektus alapján elvárhatónál gyengébb teljesítmény mögött.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar jó prognózisú, hiszen az életkor előre haladtával csökkenhetnek, sőt, akár meg is szűnhetnek a tünetek. Oki kezelés nincs, de gyógyszerrel és viselkedésterápiával hatékonyan lehet befolyásolni a tüneteket. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés jelentősen javítja a betegség kimenetelét. Azért is fontos, hogy minél előbb szakemberhez forduljon a páciens, mert a kezeletlen ADHD-sok körében gyakoribb az agresszív viselkedés, az alkohol- vagy drogfogyasztás, a közlekedési kihágás, baleset, gyakori, hogy iskolai, munkahelyi teljesítményük elmarad az intelligenciájuk alapján elvárható szinttől.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: Valeer Vandenbosch/FREEIMAGES

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük