Izgult, de tudta, hogy ennek sikerülnie kell
A 40 kilós, 151 centi magas 10 éves kislány, Dotti világrekorder lett. Az Aquaworldben húzta el Arnold Schwarzenegger több mint 2,5 tonnás autóját. Édesapja azt mondja, nem akartak egy hétköznapi autót húzni, hogy még inkább emlékezetes legyen ez a nap. A 4 méter hosszú autót 9 méter hosszan húzta el a kislány, aki egy kicsit izgult, de bízott magában, hiszen pont ekkora súlyú autókkal edzett, így ő is és édesapja is tudta, hogy ennek sikerülnie kell. Dotti eredményéről jegyzőkönyvet készítettek, amelyet az Elit World Recorddal fognak hitelesíttetni.
Az erőművész édesapa büszke kislányára
Sinka Zsolt, alias Popey maga is erőművész, világrekorder. Popey tűzoltóautót, kamiont, de repülőgépet is elhúzott már a fogával. Novemberben újabb rekordra készül, akkor egy 275 tonnás repülőgépet kísérel majd meg elhúzni a fogával. Azt meséli, Dottinak két évvel ezelőtt tetszett meg az, amit ő csinál.
Kamionelhúzás:
TEXTSTART:tiktok30779kam:TEXTSTOP
Repülőelhúzás:
TEXTSTART:tiktok30779rep:TEXTSTOP
”Neki nem ez a fő profilja, hanem az úszás, amit 4 éves korában kezdett. Körülbelül 2 éve kezdett el velem edzőterembe járni. Ez persze komoly előkészületekkel jár, vagyis ez az egész nem csak abból áll, hogy ráharapunk a kötélre és húzzuk. A megfelelő izomzatot is hozzá kell erősíteni.”
Sok múlik a genetikán
A család egyébként 5,5 éve az Egyesült Arab Emírségekben él. Popey azt mondja, Dotti édesanyja nagyon aggódik a kislányért, de mindezek ellenére támogatja. Az erőművész szerint egy bizonyos szintig bárki elsajátíthatja ezeket a húzásokat.
”Megfelelő edzéssel bárki felkészülhet az ilyen húzásokra, de legalább 3-4 évre van hozzá szükség. Megfelelő genetika is kell, amit Dotti valószínűleg tőlem örökölt. Erős a fogaim szorítóereje, több mint 2 tonna.”
Ha felnő, asztrológiával szeretne foglalkozni
A kislányt az úszáson és az autók húzásán kívül nagyon érdekli még az asztrológia, ha felnő, akkor ezzel szeretne majd foglalkozni.

A rekord felállítása után a család ottmaradt pihenni az Aquaparkban, nagy csobbanással és csúszdázással ünnepeltek – és azt mondták, hogy egy rövid egy ideig most biztosan pihenni fognak.
Fotók: Sinka Zsolt
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri