Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

A gyereket vagy a poharat mented? Szerinted melyik a helyes döntés?

Adott egy nagymama, aki a pár hónapos unokájára vigyáz a nappaliban. A dohányzóasztalon két pezsgőspohár, tele pezsgővel. A baba az asztal mellett áll, nagymamája egyik kezével megöleli, beszélgetnek. Egy váratlan pillanatban a gyermek megragadja a pezsgőspoharat, a nagymama pedig unokáját elengedve mindkét kezével a pohár után kap. A baba eldől a szőnyegen, a nagymama megmenti a poharat. Te mit tettél volna?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A gyereket vagy a poharat mented? Szerinted melyik a helyes döntés?

A Mirror internetes magazin osztotta meg az említett videót a Twitterről. A képsorok hihetetlen indulatokat váltottak ki a követők között. Voltak, akik úgy értelmezték a nagymama tettét, hogy inkább a pezsgőspoharat választotta, mint az unokája testi épségét. Ők úgy gondolták, hogy egyetlen pohár ital sem lehet fontosabb egy kisgyermek egészségénél. Az „Év nagymamája” címmel is felruházták az idősebb hölgyet, persze nem a szó pozitív értelmében.

Voltak, akik úgy gondolták, hogy a nő csupán a szőnyegét féltette és nem akart egy csúnya folttal küzdeni.

Számos más nézőpont is teret kapott. Voltak, akik az előzőkkel ellentétben éppen felelős nagymamaként írták le a nőt. Szerintük a nagymama éppen egy nagyobb balesetet előzött meg azzal, hogy elkapta a poharat. A gyermek a puha szőnyegre dőlt, és mivel a nagymama elkapta a poharat, így annak tartalma nem ömlött a gyermekre. Ezek az emberek azt is kiemelték, hogy ha a pohár összetörik, akkor abból nagyobb baj is származhatott volna.

 

 

Nem tudni, hogy mi volt a nagymama eredeti szándéka, és milyen elgondolásból döntött a pohár elkapása mellett. Remélhetőleg a gyermek sérülés nélkül megúszta a balesetet, a nagymama pedig a jövőben jobban odafigyel, hogy milyen tárgyak veszik körül az unokáját.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük