Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A gyermekek jogainak világnapján – Van-e joguk a mai gyerekeknek arra, hogy gyerekek legyenek?

Gyermekeink jogait ma már nem a nyilvánvaló jogsértések fenyegetik. Sokkal gyakrabban esnek áldozatul olyan jogtiprásnak, amit segítségnek álcáznak - és erre szomorú példával szolgálnak azok a gyerekek, akiknek tudatmódosító pszichiátriai szereket kell szedniük tanulási vagy viselkedési nehézségekre hivatkozva, akár akaratuk ellenére. Erre az aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmet az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű civil szervezet a gyermekek jogainak világnapja kapcsán.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A gyermekek jogainak világnapján – Van-e joguk a mai gyerekeknek arra, hogy gyerekek legyenek?

November 20-án lesz éppen 30 éve, hogy Magyarország is törvénybe iktatta az ENSZ által elfogadott Gyermekek jogairól szóló egyezményt. Alaptörvényünk ennek megfelelően ki is mondja: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz." Bízhatnánk abban, hogy hazánkban mindenhol ennek szellemében oktatjuk és neveljük a jövő generációját – a gyakorlatban sajnos még van mit tenni, hogy ez így legyen.

Egy nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi csoportja egy igen elszomorító jelenségre hívja fel a figyelmet, amellyel kapcsolatban egy átfogó ismeretterjesztő kiadványt is publikált. Hazánkban, ahogyan a világ legtöbb országában is, gyakran pszichiátriai diagnózisokkal bélyegzik meg a túl aktív gyerekeket, akik nem felelnek meg a modern oktatási rendszer elvárásainak. Míg egy felnőtt eldöntheti, hogy orvoshoz fordul-e panaszaival, illetve használ-e tudatmódosító szereket saját érzéseinek és viselkedésének „normalizálására", addig egy gyermeknek ez a döntés hivatalosan nem adatik meg.

Magyarországon is ezrével találunk gyermekeket biztonságosnak nem nevezhető, függőséget okozó pszichiátriai szerek hatása alatt ülni az iskolapadokban – mindez egy olyan pszichiátriai diagnózis miatt (pl. "hiperaktivitás", "figyelemzavar"), melyet soha nem igazoltak tényleges orvosi eszközökkel. Ezáltal pedig éppen attól fosztják meg őket, melyre alaptörvényünk szerint gyermekként joguk volna: a „megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéstől".

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány minden fontos információt összegyűjtött a hiperaktivitás és figyelemzavar témaköréről, amelyek az orvosi rendelőkben jellemzően nem hangzanak el. A kiadvány elérhető az alapítvány weboldalán: https://cchr.emberijogok.hu/adhd/, illetve nyomtatott formában is igényelhető az info@cchr.hu email címen.
 
Forrás, nyitókép: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük