Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

A heti egynél többször anyjuk nélkül alvó babák bizonytalanabbul kötődnek

A hetente egynél többször az édesanyjuktól távol alvó babák a bizonytalan kötődés jeleit mutatják - derült ki egy új tanulmányból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A heti egynél többször anyjuk nélkül alvó babák bizonytalanabbul kötődnek

A Virginiai Egyetem szakemberei ötezer olyan gyermek adatait elemezték, akik hetente egy vagy több éjszakát is távol töltöttek elsődleges gondviselőjüktől, ami gyakorta előfordul, amikor a szülők megosztják a gyermekfelügyeletet, de nem élnek egy fedél alatt.

A vizsgált gyerekek mindegyike amerikai nagyvárosban született 1998 és 2000 között. Az adatok egyrészt a szülőkkel készített interjúkon alapulnak, amelyeket a gyermek születéskor, majd egy és három éves korában készítettek, másrészt a gyermek otthoni viselkedésének kiértékelésén – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Az eredmények szerint az édesanyjuktól legalább heti egy éjszakát távol töltött csecsemőket jóval bizonytalanabb érzelmi kötelékek fűzték anyjukhoz, mint azokat a babákat, akik kevesebbszer aludtak külön anyjuktól vagy csak napközben látták apjukat. A heti rendszerességgel az édesapjuknál alvó gyerekek 43 százaléka kötődött bizonytalanul az édesanyjához, míg az anyjuktól kevesebbszer távol alvó társaiknál ugyanez az arány 16 százalék volt.

"A bírók gyakran anélkül hoznak döntést a gyermekfelügyeletet illetően, hogy tisztában lennének a gyermek érdekeivel" – húzta alá a tanulmányt vezető Samantha Tornello. Hozzátette: ez a kötelék leginkább úgy definiálható, mint tartós, mély, érzelmi kapcsolat a csecsemő és gondviselője között, ami a gyermek életének első évében alakul ki és alapként szolgál későbbi életének egészséges emberi kötelékeihez és kapcsolataihoz. Az eredményeket a Journal of Marriage and Family című folyóiratban közölték.

Forrás: MTI
Kép: papija2008, freedigitalphotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük