Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A kánikulában különösen ügyeljünk a kisgyermekekre!

A kevés folyadékfogyasztás csecsemőknél könnyen vezethet kiszáradáshoz, nagyobb gyerekeknél pedig csökkenti a koncentrációs- és teljesítőképességet, fejfájás alakulhat ki. A következő napokban ezért fontos kérdés, hogy mikor, mit és mennyit igyanak a gyerekek?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A kánikulában különösen ügyeljünk a kisgyermekekre!

Az első időszak

Az anyatejet a természet úgy alkotta meg, hogy a csecsemő folyadék- és táplálékszükségletét egyaránt biztosítsa. Szoptatáskor először híg, vízszerű tej ürül, amelyet ún. szomjoltó tejnek is neveznek, majd a szoptatás második felében ez sűrűbbé válik, amely zsír- és kalóriadúsabb tej. A tápszer összetétele is fedezi a kicsik folyadékigényét, kiegészítésre mindkét táplálási mód esetében csak fél éves kor után, a szilárd táplálékok bevezetését követően van szükség – magyarázza Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyásza.
 

Mikor van szükség plusz folyadékpótlásra?

Bizonyos körülmények mellett mégis külön figyelmet kell fordítanunk a folyadékpótlásra, már a baba fél éves korát megelőzően is. Ilyen helyzet adódhat, ha a baba lázas beteg. A láz nagy mennyiségű folyadékot von el a szervezetétől és mivel a kicsik só- és vízháztartása rendkívül érzékeny, a magas láz könnyen okozhat kiszáradást.

A kiszáradás jelei: a baba sápadt, bágyadt, aluszékony, szemei karikásak, bőre száraz.
Csecsemőknél a kiszáradás jellegzetes tünete, ha a kutacs fekvő testhelyzetben besüpped.

A láz mellett a hasmenéssel, hányással járó betegségek, a nyári hőség, vagy télen a túlfűtött lakásban a meleg hatására is sok folyadékot veszít a kicsi szervezete. Ilyen esetekben a babát az anyatej mellett babavízzel, esetleg forralt, majd lehűtött csapvízzel kínáljuk meg. Az ásványvíz magas ásványi anyag tartalma megterheli a pici veséjét, ezért 1 éves kor alatt ezt nem javasoljuk. Vásárolhatunk a csecsemő életkorának megfelelő instant teaporokat is, vagy készíthetünk házilag is koffeinmentes gyümölcsteát, de ügyeljünk rá, hogy 1 éves kor alatt ne mézzel, inkább szőlő-, vagy gyümölcscukorral ízesítsük.
 

Mennyi folyadékra van szükség?
 

  • 0-6 hónap: a tejes táplálás megfelelő mennyiségű folyadékot biztosít
  • 6-12 hónap: 1 dl
  • 1 éves: 6 dl
  • 2-3 év: 7 dl
  • Óvodás kor: 1 l

A felsorolt mennyiségekben természetesen lehetnek egyéni különbségek. Vannak gyerekek, akik kifejezetten szeretnek inni, többször is kérnek a nap folyamán, míg másokat lefoglalnak az egyéb tennivalók és nekünk, szülőknek kell figyelnünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak.
 

Mit igyon a kisgyermek?

Ásványvizek

Az ásványvizek közül válasszunk szénsavmentes változatot. A szénsavas vízben oldott gázok a gyomorban felszabadulva feszítő érzést, refluxot provokálhatnak, haspuffadást okozhatnak. A feszülő has kellemetlen érzetet kelt a gyermekben. Különböző ásványvizekben minden ionnak más-más a koncentrációja, ezért érdemes váltogatni a különböző márkákat.

Gyümölcslevek

Az üdítők közül leginkább a tartósító- és színezékanyagot nem tartalmazó természetes gyümölcslevek a legegészségesebbek. Igaz, a friss gyümölcsöt nem pótolja teljes mértékben, de részlegesen vitamin-forrásként szolgálhat.

Tea

A kicsinek szánt teák megválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne gyümölcsaromával illatosított fekete teát válasszunk. Ezek a termékek nem csak koffeint tartalmaznak, de a gyümölcsaromák (színezék és illatanyagok) miatt ritkán allergiás tüneteket kiváltó hatásuk is lehet. A teák közül a valódi gyümölcstea ajánlható a leginkább. Ezt akár ízesíteni sem kell, hiszen a benne levő gyümölcsök kellemes aromát biztosítanak.

 

Forrás: www.allergiakozpont.hu
Fotó: flickr.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük