Vásárlóival közösen nyújt segítséget a Kifli.hu
A Kifli.hu munkatársai is megdöbbenésüknek adtak hangot az Ukrajnában kialakult helyzet miatt. A cég és a vásárlóik közötti kapcsolatra jellemzően azonnal felajánlások és kérdések érkeztek arra vonatkozóan, hogyan tudnak a vásárlók is részt venni az adományozásban.
Záhony az adományok célállomása
A cég közvetlen kapcsolatban áll Záhony polgármesterével, aki elmondta, hogy rengeteg menekült érkezik a vonatállomásra, így a záhonyi civil összefogás az elszállásolásukban és az étkeztetésükben próbál meg elsősorban segíteni. Továbbá kapcsolatban állnak határontúli testvérvárosokkal, oda is juttatnak az adományokból.
Együtt a Kiflis vásárlókkal
A kifli.hu weboldalon már elérhető az akció, ahol egy adott termékkörből vásárolva, a kiszállítást a cég raktárába kérve a vásárlók adományokat adhatnak le, amit a Kifli juttat el Záhonyba. A záhonyi polgármestertől kapott információk alapján elsősorban nők, gyerekek és idősek érkeznek, így a választék elsősorban tartós élelmiszerekből, készételekből, baba és higiéniai termékekből áll. Az első teherautó már útnak is indult. A vásárlók aktivitása lenyűgöző, folyamatosan érkeznek az adományok.

Az Etesd.hu és az OMSZ kamionjába is került Kiflis raklap
Az OMSZ együttműködő partnerének, az Etesd.hu-nak a megkeresésére is 3 raklap tartós élelmiszerrel reagált a Kifli, ami szerda reggel el is indult Beregszász felé. A kamionban az élelmiszereken kívül orvosi és higiéniai eszközök is helyet kaptak, ezzel segítve a háborús övezet orvosainak, betegellátóinak munkáját.
A Kifli.hu-ról
A cseh anyacéggel rendelkező, innovatív online kiskereskedelmi vállalat a Kifli.hu eddig is kiemelkedő ütemben növekedett. A 2019-es piacra lépése óta gyakorlatilag forradalmasította az online kiskereskedelmet. Élen jár a fenntartható házhozszállításban is. Újratölthető csomagolású termékköre, és széles bio-élelmiszer választéka mellett 2021-ben újrahasználható táskákat vezetett be, 2022-ben pedig elektromos autó flottáját is elindítja. A nagy áruházláncokkal szemben, itt találkozik a kedvező ár-érték arányú minőségi termékkínálat és exkluzív szolgáltatás. Mindezek mellett a gyors és pontos kiszállítás, a kedves futárok, a fogyasztót fókuszba helyező logisztika és ügyfélszolgálat, mind hozzájárult ahhoz, hogy a Kifli.hu rövid időn belül megsokszorozza a forgalmát és a vevőinek számát. 2021-ben elnyerte a DreamJobs “Szerethető munkahely” díját a kis- és középvállalkozás kategóriában.
Tények és számok:
Naponta több mint 5000 rendelés
Több, mint 130 ezer vásárló
400 futár
225 CNG üzemanyaggal hajtott autó
14 000 termék – folyamatosan bővülő választék
Újratölthető csomagolású termékkör
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri