Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A középkorú túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál

Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva - derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti, hogy a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A középkorú túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál

Az emberi agy az életkor előrehaladásával öregszik, ám a kutatók egyre inkább felismerik, hogy az elhízás – amely olyan betegségekhez járul hozzá, mint a cukorbetegség, a rák és a szív- és érrendszeri betegségek – hatással lehet az agy öregedésér, feltételezésüket eddig tudományos vizsgálatok nem támasztották alá.

A cambridge-i kutatók azt vizsgálták, miként hat az elhízás az agy szerkezetére felnőttkorban, az elhízás összefüggésben van-e a korosodással járó agyváltozásokkal.

A szakemberek 473 – 20-87 éves – embert vizsgáltak, eredményeiket a Neurobiology of Aging című tudományos folyóiratban tették közzé csütörtökön.

A vizsgálatba bevontakat két kategóriába – soványokra és túlsúlyosokra – osztották súlyuk szerint.

Szembeötlő különbségeket találtak az elhízottak agya fehérállományának nagyságában a soványokéhoz viszonyítva. A túlsúlyos emberek agyában széleskörű csökkenést tapasztaltak a fehérállományban – amely a sejtek közötti kapcsolódásból áll.

A kutatócsoport ez alapján kiszámították, hogy a fehérállomány nagysága hogyan viszonyul a két csoport életkorához. Felfedezték, hogy például egy 50 éves túlsúlyos embernek akkora a fehérállománya, mint egy 60 éves soványnak, ami azt jelenti, hogy az agyak korkülönbsége 10 év – olvasható az egyetem honlapján közzétett közleményben.

Szembetűnőnek nevezték a szakemberek, hogy ezt a különbséget csak középkortól figyelték meg, ami azt jelzi, hogy az agy különösen sebezhető a korosodás ezen szakaszában.

"Ahogy agyunk öregszik, természetesen zsugorodik, de nem világos, hogy a túlsúlyos emberek esetében a fehérállomány miért csökken nagyobb mértékben. Csak találgatni tudunk, vajon az elhízás okozhatja-e bármilyen módon ezeket a változásokat, vagy pedig az elhízás az agyi változások következménye" – mondta Lisa Ronan, a pszichiátriai tanszék munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A fehérállomány nagyságának nyilvánvaló különbsége ellenére a kutatók nem találtak összefüggést az elhízás vagy a túlsúly és az egyén kognitív képességei között.

Forrás: MTI
Fotó: yodiyim/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük