Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A megerősített fogyasztóvédelemé az idei év

Amíg 2013 a rezsicsökkentés éve volt, addig 2014-ben működni kezd a megerősített fogyasztóvédelmi rendszer - mondta Németh Szilárd parlamenti képviselő, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa sajtótájékoztatón tegnap Budapesten.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A megerősített fogyasztóvédelemé az idei év

Ötszörösére nőtt a kiszabható bírság

A fogyasztóvédelem hatékonyabbá tételét szolgálja egyebek mellett a bírság felső határának 100 millióról 500 millió forintra emelése, a közszolgáltatóknál az egységes számlakép előírása, a negyedéves mérőleolvasás lehetőségének a megteremtése, a fogyasztók jogainak megsértése esetén járó 10 ezer forintos kötbér, továbbá a fogyasztói csoportok létrehozásának a megtiltása.

Nagyobb ellenőrzés az energiaszolgáltatóknál
    
Miután a fogyasztói panaszok 70 százaléka az energiaszolgáltatókat érinti, ezek a cégek idén kiemelt ellenőrzésre számíthatnak – ismertette a tervek között Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója.
    
Tudatos ügyféli magatartás

A fogyasztóvédelem 2010 előtt gyenge, és bírságközpontú volt. Azóta a napi gyakorlatban érvényesül a fogyasztóvédelem. A közmű szolgáltatókkal szemben a fogyasztók addig kiszolgáltatottak voltak, de azóta folyamatosan alakul ki a tudatos fogyasztói magatartás.
 
Csak képesített munkaerő alkalmazása  

A húsz kormányhivatalban megszervezték a fogyasztóvédelmi rezsipontokat, amelyeket támogattak a szolgáltatók is. Ugyanilyen fontos az, hogy a nagyvállalatoknál, valamint a közműszolgáltatóknál kötelező – megfelelő képesítéssel rendelkező – fogyasztóvédelmi referenst alkalmazni.
    
Több tízezer vizsgálatot végeztek tavaly

Pintér István a múlt évről elmondta, hogy a hatóság 47 témavizsgálat keretében 25 ezer konkrét vizsgálatot végzett. Ezek között szerepelt a többi között a szavatosság-jótállás, az árfeltüntetés, továbbá a termékbemutatóval egybekötött értékesítés vizsgálata is. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte a főigazgató, hogy legjobb védelem ellenük az, ha a fogyasztó el sem megy azokra.
    
A piacfelügyelettel kapcsolatban elmondta: az NFH első lett az uniós országok ilyen típusú intézményei között a fogyasztók egészsége és biztonsága érdekében tett intézkedéseivel.   

Fogyasztóbarát tanusítvány szolgáltatóknak

Kifejtette, a tudatos fogyasztóvá válást szolgálja a fogyasztóbarát tanúsítási rendszer, amelyet szigorú kritériumoknak való megfeleléssel lehet megszerezni, illetve a hatóság pozitív listája is. Ez utóbbira azok a kereskedelmi és vendéglátó ipari vállalkozások kerülhetnek fel, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a fogyasztóvédelmi hatóság, a megelőző egy évben nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. Jelenleg 2181 vállalkozás szerepel a listán és az utóellenőrzések során is csak 23-at kellett törölni.
    
Több szolgáltatót is ellenőriznek 2014-ben

Az idei ellenőrzések sorában – az energiaszolgáltatókon túl – szerepelnek a termékbemutatóval egybekötött értékesítést végző cégek, de vizsgálja az NFH a 18 éven aluliak kiszolgálási tilalmának betartását és a rezsicsökkentés végrehajtását is – mondta.

Forrás: MTI
Fotó:
franky242 – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük