Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

A mentős telefonos utasításai alapján szülte meg gyerekét a kismama

A várandós nő még le szeretett volna zuhanyozni, de annyira felgyorsultak az események, hogy mentőt kellett hívniuk. A mentésirányító életében először vezetett le telefonon szülést. Virág és az anyukája is jól vannak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A mentős telefonos utasításai alapján szülte meg gyerekét a kismama

/Kiemelt képünk illusztráció/

Megnyugtató hangja, bíztató szavai miatt az édesanya úgy érezte, jó kezekben van

Egy 30 év körüli, 41 hetes kismama tárcsázta pár napja a segélyhívót, mert beindult nála a szülés. Otthonában, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében kezdődtek a fájások. Még le szeretett volna fürdeni, de az események annyira felgyorsultak, hogy inkább mentőt hívott a család – írta az Országos Mentőszolgálat a Facebook oldalán.

Kovács Lili mentésirányító több egységet is riasztott a család otthonához, miközben nem hagyta magára a kismamát sem a telefonban. Lépésről lépésre elmondta, hogy mikor mit csináljon és hogyan készüljön elő a szüléshez. A fiatal mentésirányító most először vezetett le szülést telefonon keresztül. 

Segítségével percek alatt sikerült világra segíteni az édesanya harmadik gyermekét. Megnyugtató hangja, bíztató szavai miatt az édesanya úgy érezte, jó kezekben van és minden rendben lesz. 

A mentőegységek is hamar a helyszínre értek és megkezdték az anya és az újszülött ellátását. A kislány a Virág nevet kapta. Mindkettőjüket stabil állapotban szállították kórházba. 

A mentésben részt vevőknek gratulálunk, és boldog, egészséges életet kívánunk a kis Virágnak!
 

TEXTSTART:33910mento:TEXTSTOP
 

Indexkép: James Timothy Peters képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük