Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A mi első társasjátékunk

Társasjátékot játszani, együtt játszani (különösen a felnőttekkel) mindig öröm a gyerekek számára. Az első táblajátékokkal történő ismerkedésnek azonban tapasztalatom szerint nagyon sok buktatója van. A 3-7 éves korosztály figyelme, kitartása, szabálytudata, kudarctűrő képessége lassan alakul. Nem mindegy, hogy milyen társasjátékkal kezdjük a szabályjátékokkal történő ismerkedést.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A mi első társasjátékunk

Igazán nagyon sok jó társasjátékot lehet kapni (és persze kevésbé jókat is), ami mégis elgondolkodásra késztetett az az, hogy az „első találkozás” – meghatározó lévén – vegye figyelembe a gyerekeink életkori sajátosságait, fejlettségi szintjüket, érzelmi, akarati jellemzőit.

Így született meg a csoportunkban egy olyan játék, amely megfelelően rugalmasan képes követni és alakítani a gyerekek értelmi, érzelmi, akarati fejlődését.

A játékot én készítettem számukra, egyelőre segíteni nem tudtak még benne, de érdeklődve figyelték, mi is készül itt, hogyan fogunk játszani vele. Mire készen lett, már jól motiváltak voltak a kipróbálásra.  

Az első játékot úgy terveztem, hogy öt-hat perc alatt lejátszható legyen, s abban a számkörben mozogjon, amiben biztos a számfogalmuk.

Fontos volt, hogy bárki bekapcsolódhasson menet közben és nyugodtan el is hagyhassa a játékot, s ez ne jelentsen bonyodalmat a tovább játszó gyermekek számára a folytatást illetően.

Igyekeztem kiküszöbölni a nyertes – vesztes problémát, a kudarcélményt. A játék során nem szükséges azonosulni egyetlen szereplővel sem. Ugyanakkor megtapasztalhatják, hogy vannak elsők és később beérkezők, ám ez mindig változik, s előbb-utóbb mindenki célba ér. Nem tragédia „vesztesnek”, később beérkezőnek lenni.

A Pillangós játéknak 5 szereplője van, a tábla is 5 mezőt tartalmaz, az ötös számkör tanulása során alkalmaztuk. Röviden lejátszható.

A dobókockán a szereplők színei szerepelnek. Megtapasztaltuk/megtanultuk:

  • hogyan következünk egymás után
  • azonosítottuk a színeket
  • gyakoroltuk a sorszámneveket, megfigyeltük a síkbeli elhelyezkedéseket

A következő társas játékunk már több mezős és szereplős, alkalmazkodtunk az aktuális évszakhoz is. Itt a hóembereknek kell eljutniuk a fenyvesekhez.

A kezdő társasjátékokat, ha már jól tudnak alkalmazkodni gyermekeink a játszási módhoz és a szabályokhoz, sokféle módon tudjuk variálni.

Bővíthető a tábla, irányban és cellaszámban is. Beiktathatunk fokozatosan olyan cellákat, amelyeken a továbblépést akadályozó, vagy segítő jelzések vannak.

A szín dobókocka mellé szám dobókockát is alkalmazhatunk. (Egyszerre dobással eldönthető, melyik színű bábu hányat lépjen.)

Az a tapasztalatom, hogy ha ezekkel a játékokkal kezdünk, sokkal könnyebb és vonzóbb a gyerekek számára a bonyolultabb táblajátékok játszása. Amikor pedig a saját bábuval történő játszás is elkövetkezik, a kudarcélmény – sikerélmény feldolgozása is egyszerűbbé válik.

 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük