Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A semmilyen korlátot nem állító szülő éppoly félelmetes a gyerek számára, mint a mindent szigorúan büntető

Aki átélte, milyen tekintélyelvű, érzelmileg elérhetetlen szülők gyermekeként felnőni, érthető, ha nem ezt a mintát szeretné átadni a gyermekének. Az ennek folyamán gyakran alkalmazott "mindent ráhagyó" nevelési stílus azonban ugyanennyire szorongató a gyerek számára. A jó hír az, hogy nem kell a két rossz között döntenünk: létezik szeretetteljes fegyelmezés, amely korlátokat állít, kapaszkodókat ad, de nem nyomorít meg.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A semmilyen korlátot nem állító szülő éppoly félelmetes a gyerek számára, mint a mindent szigorúan büntető

Vasszigor vagy engedékenység? Van középút

„Bezzeg a mi időnkben még tudták a gyerekek, hol a helyük.”
„Két nagy pofon kellene neki, az majd helyre tenné.”

Hányszor hallottuk ezeket az ítélkező mondatokat, amikor őrjöngő kisgyereket és tanácstalan szülőket láttunk? Igaz, hogy a kicsinek valóban meg kell tanítanunk az érzelmei kezelését, ezt azonban a méltóságának és a határainak a tiszteletben tartásával kell elérnünk. Erről szól Sebestyén Eszter pszichológus írása, amely a WMN.hu-n jelent meg.

A mai szülők generációjának sok tagja – szerencsére nem mindegyikük – tapasztalhatta meg, hogy milyen túlzott szigorban, a büntetéstől folyamatosan rettegve, érzelmileg elérhetetlen szülőkkel felnőni. Nem csoda, ha maguk is felnőve úgy döntenek: ez az, amit semmiképpen nem akarnak átadni a gyermekeiknek. Mivel azonban nincs előttük minta arról, hogyan lehet a kisgyermeket szeretettel terelgetni, könnyen csúsznak át a másik végletbe, a mindent megengedő nevelés csapdájába.

Azok a szülők, akik saját rossz élményeikből kiindulva a lehető legtöbb szabadságot szeretnék megadni a gyermekeiknek, könnyen kaphatják magukat azon, hogy kicsúszott a kezükből a gyeplő, és immár a gyermek irányítja a családot. Ezzel a legfőbb probléma nem is az, hogy a kicsi rövid időn belül neveletlenségre hajazó viselkedésformákat kezd produkálni, hanem az, hogy ettől hihetetlen mértékben szorong. Neki – természetesen a feltétel nélküli szeretet mellett – biztonságot adó határokra és korlátokra van szüksége, és arra, hogy megtanítsák az őt elöntő érzések kezelésére. Ha ez nem történik meg, rettegni kezd – csak éppen nem a szüleitől, hanem saját magától.

Az egyik legtöbbet tárgyalt téma, amiről mindenkinek van véleménye, az agresszió. Kismamás fórumokon győzködik egymást az anyukák arról, hogy normális, ha egy 2-3 éves veri a szüleit, és örüljenek neki, hogy a gyerek nem nyomja el a dühét. Ez a téves elképzelés valójában a fogalmak félreértésén alapulnak: a düh normális, a frusztráció is, az agresszió azonban megengedhetetlen! A szüleit és testvéreit ütlegelő kisgyerek valójában minden ilyen tettével segítségért kiált: „Állítson le végre valaki!”. Szenved a saját kezeletlen indulataitól, és szenved attól, hogy nincs hova kapaszkodnia.

Az agresszió néma tűrése vagy a könyörgés helyett ilyenkor a gyengéd, de határozott fellépés a megoldás. Lefogjuk az ütni készülő gyerek kezét, és határozottan a szemébe nézve azt mondjuk: NEM. EZT NEM. Éreznie kell hangunkon az ez esetben ellentmondást nem tűrő határozottságot, vagy akár a viselkedése felett érzett szomorúságot is.

(Kapcsolódó cikkünk: Haragudni lehet, harapni nem!)

A másik sarkalatos pont a hiszti. Bár sokan állítják, hogy a hisztinek örülni kell, hiszen a bimbózó akarat, így az egészséges személyiségfejlődés megnyilvánulása, mindannyian emberek vagyunk, és senkitől sem elvárható, hogy büszkeségtől dagadjon a keble, amikor nyilvános helyen, rosszalló pillantások kereszttüzében rendez jelenetet a gyermeke. Az biztos, hogy a két leggyakoribb megküzdési stratégia – a gyermekkel való ideges kiabálás és a hisztinek való engedés – körül egyik sem eredményezi, hogy a gyerek megtanul uralkodni az érzelmei felett. Nyilvános helyen inkább gondoljunk Ranschburg Jenő örökbecsű megállapítására: egy hisztiző apróság látványa csak azokat háborítja fel, akik maguk soha nem neveltek gyereket, az ő véleményük pedig igazán nem számít…

Otthoni körülmények között hagyhatjuk, hogy a kicsi kitombolja magát, vagy megpróbálkozhatunk azzal, hogy magunkhoz öleljük, ezzel segítve, hogy lenyugodjon. Azonban a dühért megbüntetni éppúgy nem tanácsos, mint megijedni tőle.  
A túlzottan engedékeny, semmi korlátot nem állító szülő éppolyan félelmetes a kisgyerek számára, mint a mindent szigorúan büntető. Álljunk mellette, szeressük, és ha kell, védelmezzük – nem csak a külvilág, hanem szükség esetén saját maga ellen is.

Kép: StockSnap / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük