Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A sikeres fogyókúra a szájüregben kezdődik

Gyakran esik szó a helyes fogápolás jelentőségéről. Ki gondolná azonban, hogy a testsúlyunk és a szájüreg, fogak állapota között is van összefüggés? A sikeres fogyókúra a szájban kezdődik, a részletekbe Dr. Gajdács Ágnes a MediFat obezitológus szakorvosa, testsúlygyógyász avat be minket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A sikeres fogyókúra a szájüregben kezdődik

"Legyünk őszinték, a nyugati életforma része a kényelem, lassan már egy lépést sem kell tennünk. Gondoljunk csak például a mozgólépcsőre, vagy mozgójárdára, a távirányítóra. A nyugati kényelem része az is, hogy szinte semmit sem kell megrágnunk, hiszen az élelmiszerek egyre feldolgozottabbá váltak, puhábbak a péksütemények, a húsok szinte elolvadnak a szájban, a gyümölcs helyett trendibb a frissen facsart gyümölcslé, és a zöldségeket sem ropogtatjuk már nyersen. Nem véletlen, hogy a nyugati életforma  modern táplálkozási szokásai nemcsak az elhízás világjárványhoz, hanem a fogszuvasodás és fogínybetegségek előfordulásának jelentős növekedéséhez vezettek" – mondja

Dr. Gajdács Ágnes a MediFat obezitológus szakorvosa, testsúlygyógyász.
 

Alapos rágás a jó emésztésért 

"Az alapos rágás elengedhetetlen az állkapocs és fogak egészségéhez és a megfelelő emésztéshez. A rágáskor a fogak összeaprítják a falatokat, a nyelv összekeveri. Ha a rágás kellő ideig tart a nyál egyrészt nedvesíti a falatot, másrészt megkezdi a szénhidrátok és zsírok emésztését. A rágás elindítja a gyomornedvek kiválasztását, serkenti a belek mozgását, a vékonybél és  hasnyálmirigy működését, a máj epesav termelését. Kellő rágás hiányában a nagyobb falatokhoz az emésztőnedvek csak részben férnek hozzá, erjedés és rothadás indulhat meg a belekben, ami puffadáshoz, gyomorsav túltengéshez, rossz emésztéshez vezet, és a bélflóra egészségét is befolyásolja" – árulja el  a szakértő.
 

A több rágás csökkenti az étvágyat

"Az alapos  rágás az étvágyszabályozásban is szerepet játszik, a stresszes, gyors étkezés helyett  a nyugodt evés megadja azt a kb. 20 perc időt a központi idegrendszernek, melynek elteltével  érzékelni kezdi a gyomor telítettségi állapotát, így megóv a felesleges kalóriák behabzsolásától" – folytatja Dr. Gajdács Ágnes. Felvetődhet a kérdés, hogy mi számít alapos rágásnak. „A könnyebben szétrágható zöldségek, gyümölcsök esetén akár 10-15 rágás elég lehet a pépes állag eléréséhez, keményebb zöldségeket, húsokat, gabonamagvakat, rizst, vagy kemény héjú, rostdús kenyérfélét  viszont csak kb. 25-30 rágással tudunk megfelelő méretűre pépesíteni a  fogainkkal. Kutatások is megerősítik a rágás és a súlyfelesleg közti kapcsolatot. Egy vizsgálatban például normális testsúlyú és elhízott fiatal férfiak rágásmennyiségét hasonlították össze. Az elhízott csoportba tartozók egy standard méretű falatot átlagosan 15-ször rágtak meg lenyelés előtt, a normál testsúlyú csoport tagjai viszont átlagosan 40-szer. A többet rágó csoport tagjai átlagosan 12%-al kevesebb kalóriát vittek be az étkezéskor, mint az elhízott csoportba tartozók,  ami valószínűleg az étvágyat szabályozó hormonok szintjének változásával függ össze: az étvágyat serkentő ghrelin hormon szintje csökkent, a jóllakottságot jelző és étvágycsökkentő hormonok szintje pedig nőtt a többet rágó, normál testsúlyú csoportban."


 

Rágáshiány = több nassolás?

"Egy alig ismert, speciális nassolásfajta is a kellő rágás hiányához kötődik: a krónikus rágáshiány  feszültséget hoz létre az állkapocs izmokban, azt érezzük, hogy azonnal 'rágnunk kell' valamit, ami a nassolások számának növekedését okozza. A rágáskésztetés hatására vannak, akik chipszet ropogtatnak, ami a plusz kalóriákon kívül jelentős sóbevitellel is együtt jár, ráadásul mikrosérülések kialakulásához vezethet a szájüregben. Vannak olyanok is, akik a rágáshiányt nem ismerik fel, ezért rágáskésztetéskor pl. csokit, puha péksüteményeket, gyümölcsöket nassolnak, ami a súlygyarapodást okozó  extra kalóriák bevitelén és az inzulin termelődés serkentésén kívül más problémát is okoz. A szénhidrátokban gazdag táplálékok elfogyasztása után ugyanis a szájüregi lepedékben lakó baktériumok elkezdik a cukrok lebontását, amelyekből a kémiai reakció során  savak képződnek. A gyakori nassolás miatt folyamatosan képződő nagy mennyiségű savak semlegesítésére  a szervezet képtelen elegendő mennyiségű lúgos nyálat termelni, ráadásul a nem megfelelő folyadékfogyasztás, a rágáshiány, és az idősebb életkor a nyáltermelődés csökkenését okozza. Ha a szájüregi pH 5,7 alatt van,  fogíny gyulladás és fogszuvasodás, fogkövesedés, hosszú távon pedig krónikus szájüregi gyulladás alakulhat ki. Mivel a súlyfelesleg, a hosszan tartó stressz, a cukorbetegség amúgy is folyamatos gyulladást tart fenn a szervezetben, a krónikus szájüregi gyulladás még kedvezőtlenebb helyzetet teremt, és egyes szív- és keringési betegségek gyakoriságának növekedésével járhat együtt" – tudjuk meg Dr. Gajdács Ágnestől.


 

Maradjunk a helyes úton!

„A normális rágásmennyiség helyreállítása tehát a sikeres fogyás egyik titka, ezért a fogyókúra során minden falat elfogyasztásakor számoljuk meg, hányszor rágtuk meg a falatot a homogén, pépes elegy eléréséig, és csak ennek lenyelése után kapjuk be a következő falatot. Törekedjünk arra, hogy minden falatot legalább 30-40-szer rágjunk meg, és élvezzük az étel ízét, amely az alapos rágás hatására sokkal jobban kibontakozik. A szájüreg számára kedvező pH viszonyok helyreállítása szintén elengedhetetlen, ezért kerüljük a gyakori nassolást, a finomított szénhidrátokat tartalmazó ételek, illetve a szénsavas, cukros üdítőitalok fogyasztását, sőt a rendszeres kávézás, alkoholfogyasztás, dohányzás sem ajánlott. A fogak tisztításának és a szájüregi pH normalizálásának fő eszköze a fogmosás, mely során a fogkefével könnyen elérhető területeken kívül a fogközök, és a nyelv tisztításáról is gondoskodni kell. Kevesen tudják viszont, hogy étkezés után legalább 30 percet kell várni a fogmosással, hogy a szájban keletkezett savak által felpuhult fogzománcba visszaépüljenek a nyálból kioldódott ásványi anyagok. Cukormentes rágógumit viszont azonnal az étkezés után is lehet használni 15-20 perc időtartamban, mert  a rágáshiányt csökkenti, viszont fokozza a nyáltermelést, így ellensúlyozza a savasságot. Az is hasznos, ha minden étkezés után ízesítés nélküli tiszta vízzel alaposan kiöblítjük a szájüregünket,  így a pH helyreállítása mellett a megfelelő napi folyadékbevitelről is gondoskodunk." – javasolja Dr. Gajdács Ágnes a MediFat obezitológus szakorvosa, testsúlygyógyász.

Fotók: Pinterest, MediFat

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük