Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A sporttagozatos iskolában felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben pedig informatika tanár nincs

Nem elit, de jóhírű iskolába jár az apuka mindkét gyermeke Budán. Ennek ellenére azzal kellett szembesülnie, hogy egyik fiának szeptemberben volt utoljára informatika tanára, a másik fia pedig tesióra helyett rajzfilmet néz vagy az udvaron focizik, mert nincs tornatanár.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A sporttagozatos iskolában felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben pedig informatika tanár nincs

"Aki szerint ez a rendszer jó, annak hova járnak a gyerekei?"

A Facebookon írt egy posztot a magyar oktatási helyzettel kapcsolatban egy apuka, Korchma Zsombor, a Creative Science minecraftos iskolai táborok alapító tagja. Ő a Roham irodalmi és művészeti magazin alapítója, főszerkesztője is – minderről az rtl.hu írt. 

A férfi kifejtette, hogy mind a két gyereke tavaly felvételizett, és egyik fiát egy informatikai szakközépiskolába vették fel, amire nagyon vágyott, másik, kisebbik gyermekét pedig egy sporttagozatos általános iskolába. Mindkét iskola Budán található és színvonalas intézménynek számít. 

Ennek ellenére: 

  • Nagyobbik fiának szeptemberben volt utoljára informatikatanára

"Búcsúzóul mindenkinek adott három 5-öst. Sziszinek eddig 5 "Projekt hete" volt, ami azt jelenti, hogy nincs oktatás egy hétig, mert olyan kevés a tánár, hogy a suli egyik felének tanítanak, a másiknak nem. Mert nem tudnak."

  • Kisebbik fiának pedig már másfél hónapja nincs testnevelés órája, a tornatanárok ugyanis felmondtak. 

"Tesióra címén vagy rajzfilmet néznek, vagy jobb esetben le vannak küldve focizni az udvarra."

Hozzátette, hogy fiának hetente kétszer 11.50-re kell iskolába mennie, mert három ügyeleti órája is van. 

"Aki szerint ez a rendszer jó, annak hova járnak a gyerekei?" – tette fel a kérdést az apuka.
 

TEXTSTART:33420iskola:TEXTSTOP
 

Az RTL Házon kívül műsora foglalkozott a tanárok helyzetével és az oktatás színvonalának csökkenésével. Szakemberek szerint az is előfordulhat, hogy be kell zárni iskolákat, hiszen annyian hagyják el a pályát.

Olvasd el ezt is:

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük