Hirdetés Partneri kampány helye
Könyv- és lemezajánló

A Szamárfül Kiadó újdonságai

Nagy Bandó András könyvei

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A Szamárfül Kiadó újdonságai

   

Új köntösben, ismét megjelenik a szűkített-bővített kiadásban is utolsó darabig elfogyott Úton-útfélen című kötet, mely Nagy Bandó András első könyve volt. Az 1986-ban megjelent első kiadása 140 ezer példányban talált gazdára, a 2000-ben kemény kötésben kiadott könyv pedig 10 ezer példányban jutott el a vásárlókhoz. A könyv egyrészt Bandó pályafutását mutatja be, másrészt tartalmazza legjobb írásait és rádiókabarés monológjait. A régi kis kötetet ma már csak könyvtárakban és egyszer-egyszer antikváriumok polcain lehet megtalálni, népszerűsége máig tart.

 

Az Ízes beszéd című, ételekről és életekről, és persze italokról szóló kötet, néhány „bandós” ételrecepttel szintén utolsó darabig elfogyott. Megújult, új fotókkal díszített borítóval, régi tartalommal kerülhet most ismét az olvasók kezébe. A benne olvasható, nagy népszerűségnek örvendő A szalontüdő című novella a könyv első megjelenése óta filmes sikert is hozott: Szirmai Márton kisfilmje, a Szalontüdő több hazai és nemzetközi fesztiválon győzött, illetve kapott különféle díjakat. A kötethez Benke Laci bácsi mesterszakács írt ajánlást.

 

A Könyv azoknak, akik utálnak olvasni című kötet Bandó egyik legnépszerűbb humoros könyve lett. Utolsó példányait több hónapja vásárolták meg, sok olyan olvasó kívánságára jelenik meg újra, akik lemaradtak az első kiadásról. A hallatlanul humoros, képi humorral is operáló könyv, mely ugyanakkor tanít is, olvasásra ösztönözve méltán aratott ilyen nagy sikert. Változatlan formában, arculattal és tartalommal kerül kiadásra, remélve, hogy ötletességével gyarapítja az olvasás szerelmeseinek táborát.

 

A táltossá lett kiscsikó Nagy Bandó első „igazi” mesekönyve, de ebbe a szép történetbe is beillesztett 28 verset. Akár tanmesének, mai példabeszédnek is mondhatjuk ezt a cseppet sem szokványos, 6 éves kortól ajánlott mesekönyvet. Főhőseit, a csikót és kis gazdáját talán ma is meglelhetjük egy vidéki lovas tanyán. A csikó növekedése, versenylóvá válása, mesés élete során szülők és nagyszülők is visszaidézhetik gyermekkori élményeiket. Csikónk hátán eljutunk az Üveghegyre, közben pedig a lovak 70 millió éves történetét, és a lófajtákat is megismerhetjük. A kötet derűs versei szerves részei a történetnek, és remélhető, hogy játékosságukon túl tanításaikkal is hozzátesznek majd a gyermekek egyéniségéhez, formálnak jellemükön.

E kötettel indul útjára a Szamárfül és az Equinter Kiadó Lovas mesék című sorozata. Terveink szerint évente két újabb mesével jelentkezünk.

 

KICSINYEK KÖNYVE
Nagy Bandó András: eddigi öt kötetének legjobb verseit tartalmazza.
Útitársul ajánljuk a gyermekeknek.
Ára: 1000 Ft

 

KABARÉ SIKERLISTA
egy induló sorozat első darabja,
Nagy Bandó András legnépszerűbb humoreszkjeivel, monológjaival, önálló estjeivel.
Ára: 1000 Ft

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük