Hirdetés Partneri kampány helye
Terhesség

A szülés után legalább két évre megváltozik az anyák agyi struktúrája

A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az alkalmazkodást az anyasághoz, valamint az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását - derült ki egy új tanulmányból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A szülés után legalább két évre megváltozik az anyák agyi struktúrája

A kutatók 25, először szülő nő agyáról készítettek felvételeket. A vizsgálat szerint az agyukban bekövetkezett strukturális változások legalább két évig fennmaradtak. Európai kutatók szerint az agyban a terhesség alatt végbemenő változások a serdülőkori változásokhoz hasonlóak. Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a nők memóriája romlott volna.

Sok nő állítja, hogy a várandósság alatt feledékennyé és érzelmessé válik, amit az állapotukra vezetnek vissza. A terhesség alatt a nemi hormonok szélsőséges hullámzást mutatnak, drasztikus testi és lelki változások zajlanak. A kilenc hónap alatt a nőket annyi ösztrogén árasztja el, amennyit összesen hátralevő életükben sem tapasztalnak. Arról azonban eddig elég szűkös ismerettel rendelkeztek a tudósok, hogy milyen hatásai vannak a terhességnek az agyra.

A barcelonai Universitat Autonoma és a holland Leideni Egyetem kutatói a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmányban ismertették eredményeiket. A vizsgálat során felvételeket készítettek a nők agyáról, mielőtt állapotosak lettek, majd közvetlenül a szülés után és két évvel később, hogy lássák, milyen változások zajlanak le – ismertette hétfőn a BBC News. A kutatásban szereplő nők agyi felvételeit 19, először apává váló férfiéval, 17 gyermektelen férfiéval és 20 gyermektelen nőével hasonlították össze.

A tudósok "lényeges" csökkenést figyeltek meg az először anyává lett nők agyának szürkeállományában. A szürkeállomány változása az agy olyan területein következet be, amelyek az úgynevezett tudatelméleti feladatokkal voltak kapcsolatosak, vagyis azzal a képességgel, hogy másoknak érzéseket, mentális állapotokat és tartalmakat tulajdonítunk.

Ez a tudósok szerint különböző módon biztosít előnyt a kismamáknak:

  • segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében,
  • éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben,
  • és szorosabb kötődést tesz lehetővé gyermekükhöz.

A számítógép csupán az agyról készült felvételek elemzésével képes volt kiszűrni az állapotos nőket. Elseline Hoekzema, a tanulmány szerzője, a Leideni Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatója szerint az agyszerkezeti változások valószínűleg azért következnek be, hogy a nőt felkészítsék az anyaságra. A kutatás azt is feltárta, hogy a változások attól függetlenül zajlanak, hogy a magzat természetesen vagy mesterséges megtermékenyítéssel fogant. A kutatás a nők agyának fehérállományában is lényeges változásokat talált. Az először apává váló férfiak agyának szürkeállománya partnerük állapotossága alatti és a szülés utáni agyi felvételek tanúsága szerint nem változott.

http://www.bbc.com/news/health-38341901

Forrás: MTI
Fotó: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük