Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A szülők sem ismerhetik meg gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményét

A pedagógiai szakszolgálatok dolgozóit titoktartási kötelezettség terheli, és csak a hatóságoknak adhatnak felvilágosítást az iskolaérettségi vizsgálatok eredményéről.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A szülők sem ismerhetik meg gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményét

A Népszava birtokába jutott dokumentum szerint az iskolaérettségi vizsgálatokat végző szakszolgálati dolgozókat a szakértői tevékenység során tudomásukra jutott adatokkal kapcsolatban titoktartási kötelezettség terheli, és tájékoztatást csak az ügyben eljáró hatóságok és a törvényben meghatározott szerv részére adhatnak. Ez azt jelenti, hogy még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának részletes eredményéről.

Mint korábban mi is megírtuk, 2020-tól már csak az Oktatási Hivatal (OH) dönthet a szeptemberben tanköteles korba lépő gyerekek halasztott iskolakezdéséről. A vizsgálatot a szülőnek kellett kezdeményeznie idén január 31-ig. Ha nem fogadja el a döntést, bírósághoz fordulhat, ez utóbbi esetben azonban már problémát jelenthet, ha nem ismeri a szakvéleményben foglaltakat, hiszen a dokumentumot csatolnia kellene a keresethez is.

2019. december 31-ig még a régi rendszer szerint, az OH-t megkerülve lehetett a pedagógiai szakszolgálatoknál halasztott iskolakezdést kérni, ezzel a lehetőséggel nagyjából 19 700 család élt. 2020-ban az OH-hoz 10 700 kérelem érkezett, amelyek 90 százalékát pozitívan bírálták el. Ez azt jelenti, hogy a jövő tanévben is több mint 30 ezer gyerek marad plusz egy évet az óvodában – ez az érintett korosztály egyharmada, és az arány az új eljárás ellenére is pontosan ugyanannyi, mint a korábbi években.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Sharomka / shutterstock

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük