Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

A tanári pálya elhagyása után különleges állásajánlatot kapott Jocó bácsi – ujjongva mondott igent

Az ex-történelemtanár számára a státusztörvény volt az utolsó csepp a pohárban. Mint mondja, gyerekkora óta szerelmes a színházba, és most egy olyan lehetőséget kapott, amire azonnal igent mondott.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A tanári pálya elhagyása után különleges állásajánlatot kapott Jocó bácsi – ujjongva mondott igent

"Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna"

10 év után hagyta el a tanári pályát az ország egyik legismertebb pedagógusa, Balatoni József, azaz Jocó bácsi. Az ex-történelemtanár korábban azt mondta, hogy a státusztörvény tette fel nála az i-re a pontot – miközben a tervezetet olvasta, pánikrohamot kapott.
 

TEXTSTART:33760joco:TEXTSTOP
 

Jocó bácsi most a közösségi oldalán  jelentette be, hogy elkezdett dolgozni a Madách Színházban. Posztjára az Index lett figyelmes. 

Mint mondja, gyerekkora óta szenvedélyesen szerelmes a színházba, és amikor csak tehette, elment megnézni egy előadást, sőt, játszott is és időnként most is színpadra áll, hiszen ott érzi magát igazán jól. 

Szirtes Tamástól most egy olyan munkalehetőséget kapott, amire azonnal igent mondott. 

"Még most sem hiszem el, ami történik velem. Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna. Ez pedig egy olyan ajtó, amiről még álmodni sem mertem. De kinyílt” – írta.

Jocó bácsi a Six című musical kommunikációját segíti, és a produkcióban fog tartalmat gyártani.

"Igazi ajándék ez a felkérés a Tanár úrtól, amiért szerintem nem lehetek elég hálás, és örömmel, ugrándozva mondtam igent erre. Izgalmas feladat, és csak úgy repkedek most” – tette hozzá. 

Indexkép: Holger Langmaier képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük