Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A telefonjával foglalkozott, halálra gázolta a vonat a kamaszfiút

A 16 éves Szabolcsot Monorierdőnél érte a tragédia.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A telefonjával foglalkozott, halálra gázolta a vonat a kamaszfiút

Március elején egy hétfő reggel a monorierdei vasútállomáson várakozott legjobb barátjával a 16 éves fiú. A nyáregyházi kamasz még megvárta, hogy a Ceglédről Budapest irányába tartó vonat elhaladjon, ám ezután körülnézés nélkül lépett a sínekre. Mivel a telefonját nyomkodta és közben zenét is hallgatott rajta, nem vette észre, hogy az ellenkező irányból is nagy sebességgel érkezik egy szerelvény, amely elgázolta őt.

„A fiam szemüveges volt, de rendszeresen nem hordta, s aznap sem volt rajta. Sokszor szóltam neki, gyakran figyelmeztettem arra is, hogy közlekedés közben óvatosan hallgasson zenét. Jó gyerek volt, egy igazi kamasz” – nyilatkozott a Borsnak Bolgár János, a fiú édesapja. Hozzátette: számtalanszor figyelmeztették Szabolcsot, hogy óvatosan hallgasson zenét közlekedés közben, ő azonban tipikus tinédzserként lazán kezelte a szülői tanácsot. Most azt remélik, talán más fiatalok észbe kapnak, és kevesebb hasonló tragédia fog történni a jövőben.

Szabolcs gépésznek tanult Budapesten. Szülei mellett gyászolja a 11 éves húga, osztálytársai és a barátai.

Hasonló eset tavaly nyáron Gödön is történt: akkor egy 17 éves lányt gázolt halálra a vonat szintén zenehallgatás közben.

Kép: pixel2013 / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük