Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A zűrzavar fennakadásokat okoz a tanulásban

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint általánossá vált a bizonytalanság a tankönyvek körül, és a kialakult zűrzavar a gyerekek tanulásában is fennakadásokat okoz.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A zűrzavar fennakadásokat okoz a tanulásban

A szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az idén bevezetett, központosított tankönyvterjesztésben olyan zavarok alakultak ki októberre, amilyenre az elmúlt húsz évben nem volt példa.
    
Úgy látják, súlyos gondokat okozott a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek az eddig még sosem tapasztalt mértékű tankönyvhiány a tanévkezdéskor, és "a kormányzat kommunikációjával szemben" sokan még most, október közepén sem kapták meg minden tankönyvüket, pedig a szülők már júliusban, augusztusban kifizették.
    
A problémák között említették, hogy a szülőknek sok esetben jelentős utánjárással újra meg kellett vásárolniuk a már kifizetett, de hiányzó tankönyveket.
    
A szervezet a pedagógusokat érintő gondokat ismertetve azt írta, hogy az állami tankönyvek esetén megszűnik a szabad tankönyvválasztás joga és elvész a mostani módszertani szabadság, továbbá véglegesen el kell búcsúzniuk azoktól a tankönyvektől, egyéb taneszközöktől, amelyekkel eddig sikeresen tanítottak.
    
A diákokat érintő problémák közé sorolta, hogy az ingyenes tartós tankönyveket a tanév végén vissza kell adni az iskolának, míg a szülőket érintő nehézségnek tartják, hogy ha saját, illetve új könyvet akarnak adni a gyereküknek, akkor azt külön be kell szerezniük.
    
Közölték, a Tankönyvesek Országos Szövetségével együtt annak a veszélyére is fel akarják hívni a figyelmet, hogy a tankönyvpiac megszűnése következtében a kínálat a sokszínűség helyett előbb-utóbb a rendszerváltozás előtti időket fogja idézni.

Forrás: MTI
Fotó: Volha Kavalenkava – 123RF.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük