Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Adjunk könyveket a legkisebbeknek!

Napjaink egyik slágertémája, hogy mikortól érdemes olvasni a gyerekeknek, sőt könyvet adni a kezükbe. Az egyértelmű, hogy az olvasás az egyik alappillére a szókincsnek, logikus gondolkodásnak, érzelmi fejlettségnek, így a teljes értékű szellemi életnek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Adjunk könyveket a legkisebbeknek!

A szülők által olvasott mesék szóhasználata, az első képeskönyvek, amelyek megszerettetik a könyvet magát, az első betűk és szavak, amelyek már sokaknál óvodáskortól indítják az olvasást, mind-mind meghatározóak már az egészen kicsi kortól.

A Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány vezetője, Janikovszky János is pontosan ezért, az olvasásra nevelés céljával hozta létre az édesanyja eszmeiségét őrző alapítványt. Ez a munkát az is segítheti, ha Janikovszky Éva nyeri el a Lélekpillangó Boldogságmozgalom idei díját. A díjjal járó összegből az Alapítvány pályázatot írna ki nehéz anyagi helyzetben levő óvodák, bölcsődék és csecsemőotthonok részére. A kiválasztott intézmények mindegyike 25 ezer forint értékű könyvcsomaggal gazdagodna és ezen felül pedig digitális formátumban olyan segédletet kapna kézhez, amely segítene a szülőknek, a nevelőknek, a pedagógusoknak abban, milyen szempontokat érdemes érvényesíteni a könyv kiválasztásakor, milyen könyveket találnak és melyik korosztálynak miben segíthetnek ezek a könyvek.

A Lélekpillangó közönségdíjasára bárki szavazhat, idén Biegelbauer Pál, Janikovszky Éva és Hofi Géza a posztumusz díj jelöltjei. www.lelekpillango.hu

{HASONLOCIKKEK}A LélekPillangó Program magánszemélyek kezdeményezésére három éve indult azzal a céllal, hogy minél több embernek segítsen megtalálni belső értékeit, felismerni a körülöttünk lévő boldogító minőséget. A Program indulásától fantasztikus sikert mutat, egyre nagyobb az érdeklődés a Program, annak személyiségfejlesztő részei, boldogságmeséje és jótékonysági része iránt. Az embereknek szemmel láthatóan napjaink rohanó, elhidegülő világában egyre nagyobb szüksége van olyan szellemi segítségre, olyan személyiségfejlesztő elemekre, amelyek az általános hangulatukat, boldogságérzetüket javítja vagy éppen a mindennapi érvényesülést segíti, amely segít értéket teremteni, irányt mutatni. Gáll Gregor szobrászművész márvány talapzaton álló Lélekpillangó című kovácsolt bronz szobrát és a közösségi vásárlásból származó adományt a Boldogságnapon adja majd át a nyertesnek a hagyományok szerint maga a művész.

Gyertek, szavazzatok Janikovszky Évára! Ide kell kattintani és a sárga gombot kell megnyomni az érvényes szavazáshoz: www.lelekpillango.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük