Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Agresszív mesék birodalmában

Nem egy anyuka figyeli aggódva gyermekét, miközben a tv-ben zajló csatajeleneteket lesi. Nem, nem az akciófilmekről, hanem a mesékről van szó.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Agresszív mesék birodalmában

Hová lett Hókuszpók a balul elsült törp-írtási kísérletekkel? És hová tűnt a mi kedves kockás fülű nyuszink? Régi idők régi meséi, ahogyan most mondják, elavultak. Ehelyett kaptunk egy csomó robotot szuperfegyverrel, verekedő kislányokat, népirtó fegyvereket. Ma ezt nézik a gyerekek. A szülőkben pedig okkal merül fel a kérdés, vajon árthat-e gyermekeinknek a már meséket is átfogó agresszivitás?

A mai mesék nagy része ugyanolyan karikát érdemelne, mint az akciófilmek, legalábbis szülői felügyelet nélkül biztosan nem tesz jót a gyermek fejlődésének. Ugyanezt elmondhatjuk a filmek korhatár jelzéseiről is, hiszen néha meglepő és érthetetlen módon kapnak tizenkettes karikát olyan filmek, melyek megtekintését jobb érzésű szülő akár 14 éves gyermekének is megtiltaná.

Hazánkban is agresszívak a gyermekek?

A gyermekek egyetlen hátránya, hogy kevés tapasztalattal rendelkeznek, s legkevésbé sincsen kialakult értékrendjük a jó vagy rossz mivoltáról. A mesék pedig, akárcsak minden más a környezetükben, kihatással van fejlődésükre. A legártatlanabb, legkedvesebb gyermek is könnyen agresszívvá válhat, ha kizárólag a televízióról vesz mintát.

Nemrégen a hírekben hallhattunk egy megdöbbentő esetről: tizenéves gyermekek csoportosan ütötték tanárukat, hogy a táblához kihívott osztálytársat "megmentsék". Vajon ez az eset csak a szülők hibája? Vajon a szülőktől látták a gyermekek ezt a viselkedést? Szinte kizárt, hogy a sok agresszivitás, melyet ma már a mesék közvetítenek, ne játszana szerepet a hasonló viselkedésben.

Mese és magyarázat

A mai mesék többsége történetét és cselekményét tekintve is leginkább egy akciófilmre emlékeztet. Ugyanakkor korhatár nélkül megtekinthető, szemben a felnőttek számára készülő akciófilmekkel. De vajon miért gondolják, hogy az emberi szereplőkkel forgatott akciófilm károsabb, mint a megrajzolt történetek? A gyermekek számára a mesevilág is szinte egyenlő a való élettel. Hisznek a télapóban, a Pindúr pandúrokban, s számukra a mesehősök alkotják a példaképet.

A mesék többsége önmagában nem hatna károsan a személyiségfejlődésre, ha lenne egy szülő, aki magyarázatot adna a cselekményre, s megértetné gyermekével, hogy a verekedés, a szuperfegyverekkel való lődözés egyáltalán nem követendő példa. A szülők azonban elfoglaltak, s szinte lehetetlen elkerülni, hogy a gyermek legalább egyszer egyedül megnézzen egy hasonló mesét.

Mit tehetünk?

A legjobb megoldás az lenne, ha gyermekeinket távol tartanánk minden agresszív műsortól, de természetesen ez szinte lehetetlen, hiszen mai rohanó világunkban a szülőknek a gyermeknevelés mellett számtalan más feladata is van. Köztes megoldás lehet, ha nagyobb gyermekeinknek megtanítjuk az olvasás szeretetét, s hasznos könyvekkel lepjük meg őket. A kisebbek számára pedig az internetes hangos mesék, illetve a gondosak megválogatott mese dvd-k és videó kazetták lehetnek hasznosak.

Fotó: www.foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük