Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Agyagos praclik varázsereje

Böjte Csaba szerint minden gyermekből ki lehet szeretni a jót. Én azzal egészíteném ki, hogy ugyanígy minden gyermekből ki lehet szeretni a rosszat, a fájdalmat, a keserűséget, a kisebbségi érzést, a megalázottságot, elhanyagolást. Hogyan? Az alkotással.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Agyagos praclik varázsereje

Ó, tudom, nem mondok én ezzel valami nagy újdonságot! Hiszen a művészetterápiát a pszichés problémákkal küzdők között már régóta használják. No, de a gyerekekkel mi lesz? Nekik nincsenek problémáik? Dehogynem! Ha tudnák, hány szorongó, fájdalmában befelé forduló, vagy éppen erőszakossá váló gyermek van egy teljesen átlagos általános iskolában! Meglepően nagy a számuk.

Amikor ezelőtt 25 évvel elkezdtem kerámiakészítő foglalkozásokat, szakköröket, tanfolyamokat tartani gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, csak azért vágtam bele, mert óriási volt az igény az alkotásra. Semmi világmegváltó gondolat nem volt bennem, egyszerűen csak a korongozás fogásait akartam megmutatni, vagy azt, hogyan készítsünk agyaglapokból fakanáltartót. A hosszú évek alatt azonban rájön az ember, hogy az alkotás során valamilyen csoda történik. Valahogy kivarázsolódik a gyerekekből a fájdalom.

Amikor agyagból plasztikus alkotásokat készítek velük, elmesélik a tárgyakban a bennük és a körülöttük zajló eseményeket, belevarázsolják a traumatikus élményeiket, feszültségeiket a kerámiába. Az alkotófolyamat megnyugvást, megkapaszkodást, biztonságérzetet, ellazulást, örömforrást, és ami még nagyon fontos, sikerélményt ad nekik. Ez pedig öngyógyító folyamattá válik, s így segít ezeknek a sokszor rendkívül hátrányos helyzetben lévő, tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő, de tehetséges gyermekeknek megtalálni a helyüket a világban.

A kerámia szakkörökben, amelyeket hetente háromszor vezetek alsós és felsős kisdiákoknak, a magyar népi hagyományokon alapuló tehetséggondozó munka folyik. A foglalkozások tematikája kronologikusan épül a magyar néphagyományokra, figyelembe véve minden ünnepünket és jeles napunkat.  A gyerekek megjelenítik a népmeséket, népszokásokat, népviseletet, autentikus edényeket, de még a parasztházakat is. 

Megtanulják megbecsülni nemzeti értékeinket, hagyományainkat, formálódik személyiségük. A népművészet egy demokratikus művészet, hiszen nem kötődik egyetlen társadalmi réteghez sem. Így mindenki megtalálhatja és kibontakoztathatja benne önmagát, akár halmozottan hátrányos helyzetű, akár nem.

A tanév alatt számos csodálatos tárgy készül a gyerekek alkotó praclijai között, s ezekből minden évben kiállítást rendezünk. Így az iskola minden tanulója és családtagjaik is láthatják, hogy milyen varázslat történik ebben a műhelyben 9 hónap alatt. Az iskola falait is dekoráljuk az alkotásaikkal, így egy olyan lehetőség teremtődik az alkotó gyerekek számára, amelyben elismerést vívhatnak ki az iskolai közösségben, ami mint tudjuk igen fontos, sőt, a legfontosabb a számukra. Az alkotás közben észre sem veszik, de fejlődik a tanuláshoz szükséges részképességeik, a feladatmegoldások közben a kreativitásuk, a sikerélmény, illetve a visszajelzések pedig mind építő jelleggel hatnak a gyermek személyiségének fejlődésére.

Utószónak a kedvenc mondatom Einsteintől:
„A kreativitás az, amikor az intelligencia jól szórakozik.”

50 éves vagyok. Remélem, még sokáig szórakozhatok a gyerekekkel együtt az alkotások során!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük