Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Állítása szerint kollégái megerőszakolták a rendőrnőt, majd elhallgattatták volna

Egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester erőszakolta meg a gyanútlanul szolgálatot teljesítő Zsiga Katalin őrmestert - állítja a rendőrnő. Katalint elmondása szerint elkábították, másnap fájdalmak közt ébredt, de a történtekről csak az egyik kollégájától szerzett tudomást, aki az esetről készült videót is elküldte neki. Az erőszakot próbálták eltussolni: megfenyegetni, őrültnek nyilváníttatni, az éjszaka közepén pszichológushoz vinni, a nő azonban nem adta fel: kiáll az igazáért.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Állítása szerint kollégái megerőszakolták a rendőrnőt, majd elhallgattatták volna

Azt állítja: elkábították majd megerőszakolták, így a szüzességét is elvették a rendőrnő társai

Zsiga Katalin őrmester a hercegszántói Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozott, és éppen a határon teljesített szolgálatot, amikor elmondása szerint két rendőrtársa olyat tett vele, ami minden nő rémálma. Katalin minden álma volt, hogy rendőr legyen, a történtek óta azonban teljesen kiábrándult a hivatásból.

„Mindig is rendőr szerettem volna lenni, de lehet, hogy lemondok erről az álmomról” – kezdte mesélni történetét a Blikknek Katalin.

Az őrmester néhány nappal ezelőtt tett feljelentést a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen, miután kollégája által tudomására jutott, hogy a társai az egyik határon töltött estén elkábították, majd megerőszakolták, elvéve ezzel a nő szüzességét is. Az esetet videóra is vették, amit a többi rendőrnek is elküldtek.

„Az egészből csak arra emlékszem, hogy miután letelt a szolgálat, megvacsoráztunk, majd nekem kicsit fájt a fejem, úgyhogy elmentem aludni a panzióban, ahol elszállásoltak minket. Egyébként sem vagyok nagy társasági ember, nem járok bulizni, nem iszom alkoholt, amit a többiek is tudtak. Reggel még rosszabbul voltam, fájt a fejem, görcsölt a hasam. A határról visszafelé tartó úton el is ájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy parkolóban vagyunk, az ablak le van húzva, én meg vérzem” – idézte fel emlékeit a Blikknek adott interjúban Katalin.

„Jött a következő szolgálat, majd az utána következő. Az egyik nap a laktanyaőrzés volt a feladatom, és a pihenőm közben felhívott az egyik volt kollégám. Közölte, hogy már nem bírja tovább, és tudnom kell, hogy egy videó kering rólam, amin az látszik, hogy két kollégám, egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester megerőszakol. Ezt nem akartam elhinni, de aztán a felvételt is elküldték nekem.”

A borzalmas felfedezésről az egyik erőszaktevő is tudomást szerzett, aki beismerte tettét, és azt mondta, az volt az oka az erőszakra, hogy Katalin nem adta oda magát neki. A rendőrnő elmondta, hogy az erőszakoló nem hagyta ennyiben a dolgot: megfenyegette, hogy ne beszéljen a történtekről.

Katalin nem engedett a zsarolásnak, és jelentést írt parancsnokának: beszámolt a nemi erőszakról, a videóról és a fenyegetésről is.

Újra találkoznia kellett volna az elkövetőkkel

Katalin azt állítja, felettesei ahelyett, hogy rögtön kivizsgálták volna az ügyet és felelősségre vonták volna az erőszakoló rendőröket, megpróbálták eltussolni azt. Hazugsággal vádolták, majd megpróbálták elérni, hogy egy pszichológus mentális problémákkal diagnosztizálja őt.

„Azt mondták, hazudok, kitaláltam az egészet, aztán el akartak vitetni a pszichológiára az éjszaka közepén, hogy bolondnak nyilvánítsanak. Üvöltve tiltakoztam, amit hallott az édesanyám a kihangosított telefonomon” – nyilatkozta a nő az estéről, amikor segítséget kért, de egészen mást kapott.

Katalint ezután szabadságra küldték, mondván, majd értesítik a fejleményekről. Néhány nap múlva azonban mégis behívták dolgozni.

„Ennek ellenére december 10-ére berendeltek szolgálatra, holott én megmondtam, nem tudok azokkal az emberekkel együtt dolgozni és félek is tőlük. Erre azt a választ kaptam, hogy ha nem veszem fel a szolgálatot, katonai bűncselekményt követek el” – mondta a Blikknek a nő, majd hozzátette: úgy érzi, a laktanyában mindenki rajta röhög.

A nő a trauma után, amit átélt, úgy gondolja, nem akar rendőr lenni többé.

„Szerettem a munkámat, de annyira kikészültem, hogy nem akarom felvenni többet az egyenruhát. Elkábítottak és megerőszakoltak a kollégáim, ezt le is videózták… ezek után mi tartana itt?” – kérdezte elkeseredve.

Az ügyészség nyomoz, a rendőrök továbbra is dolgozhatnak

Zsiga Katalin az ügyészségen is feljelentést tett, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy az üggyel mostantól az elkövetés helye szerinti illetékes szerv, a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség foglalkozik.

A Blikk megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, hogy minden támogatást megadnak a nyomozáshoz, valamint a Készenléti Rendőrség parancsnoka intézkedett az érintettek szolgálatának munkahelyi találkozását kizáró módon történő szervezésére.

A Blikk a Központi Nyomozó Főügyészséget is megkereste, akik közölték: az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást.

Mik lehetnek a következmények?

Katalin esete, amennyiben bebizonyosodik az igaza, hatalmas jelentőséggel bírna. Hasonló lehet a 2007-ben történt, „Zsanett-ügyként” elhíresült incidenshez, ahol a rendőröket végül felmentették, sőt, még kártérítést is kaptak. Az az eset azonban mégsem járt következmények nélkül.

„Az ügybe belebukott az akkori budapesti és országos rendőrfőkapitány, illetve a Készenléti Rendőrség elődje, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat vezetője, valamint lemondott Nemzetbiztonsági Hivatal – ma Alkotmányvédelmi Hivatal – főigazgatója és Petrétei József igazságügyi miniszter is” – írja a Blikk.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük