Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Alternatív iskolatípusok

Az intézményválasztás megkönnyítéséhez bemutatunk néhány pedagógia módszert!

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Alternatív iskolatípusok

Waldorf-pedagógia

A Waldorf intézmények a gyermek fejlettségét és életkori szükségleteit tartják szem előtt. Önálló tanterv alapján dolgoznak. Nincsenek osztályzatok, a gyerek fejlődését jellemzik egy-egy írásos, akár verses beszámolóval. Ezek a jellemzések mindig egyénre szabottak, a gyerek önmagához mért fejlődését, változásait tartalmazzák.

Epochális rendszerben, vagyis korszakokra lebontott részenként veszik át a tananyagot, tehát átlátják egy időszak minden aspektusát a történelmen, a művészeteken és tudományokon keresztül. Igyekeznek a minél előbbi önállóságra nevelni a diákokat. A kreativitás és alkotás nagy hangsúlyt kap, a gyerekek „mesterműveket” készítenek.

A családot a legnagyobb mértékben bevonják a nevelésbe. Például az ünnepeket közösen tartják meg, sok a családi program és kirándulás.

 Montessori-pedagógia

Olyan gyermekközpontú program, ahol a gyermek személyisége áll a nevelés fókuszában. A tanulási folyamatot a gyerek fejlettségéhez mérik, hogy a tanulás öröm legyen. A képességek maximális fejlesztése és a legjobb eredmény elérése a cél egyénenként. Gondot fordítanak a szociális háttér figyelembe vételére, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel indulhasson és behozhassa az esetleges lemaradást.

A gyerekek szabadon cselekedhetnek a csoportban, az éppen őket érdeklő problémákat oldhatják meg, amelyhez a jelmondatuk: „Segíts nekem, hogy magam csinálhassam!”

Változatos feladatokkal ösztönzik a tanulást.

Freinet-pedagógia

Alapja: „A gyerek a maga személyiségét olyan valódi közösségen belül tudja maximálisan kifejleszteni, melyet ő maga szolgál, és amely őt magát szolgálja”

Kis létszámú csoportokban, általában természetes alapanyagokból készült eszközökkel, játékokkal nevel.

Minden gyermek képességeinek a maximumát igyekeznek kihozni módszerükkel. A gyerekek itt is maguk fedezik fel a dolgokat, akár a Montessori-pedagógiánál, a nevelő csak segít ebben, aki egyenrangú félként van jelen az oktatásban.

Carl Rogers Iskola

A szülőkkel összefogva nevelnek, céljuk: olyan fiatalok képzése, akik biztos alapkészségekre épített, megalapozott tudás birtokában, magas szintű szociális kompetenciával, másokkal együttműködve érvényesülnek az életben.

A gyerekek azért szeretik ezt a fajta képzést, mert nem kapnak jegyeket, fekete pontot, és nincs lecke.

Kooperatív-pedagógia: Humanisztikus kooperatív tanulás

Az ismeretközpontúság helyett a személyiségfejlesztést helyezi előtérbe. Cél: hogy a gyerekek között a teljesítmény, az együttműködés, a bizalom és a társas kapcsolatokat erősítő értékek visszanyerhessék szocializációs szerepüket. Változatos munkaformákkal, a kölcsönösség elsőbbségével, kiscsoportos oktatásban vezeti a tanulókat.

  Az iskolaválasztás szempontjai

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük