Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Amit meg szeretnék tanítani gyermekeimnek a házasságról akkor is, ha az enyém véget ért

Nem tudta betartani gyermekeinek tett ígéretét az anyuka, de csodás gondolatokkal tanította meg őket valami nagyon fontosra. Megható sorok következnek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Amit meg szeretnék tanítani gyermekeimnek a házasságról akkor is, ha az enyém véget ért

Katie Bingham-Smith egy három gyermekes, amerikai anyuka, aki a Scary Mommy-nak küldte be történetét, és amit most ti is olvashattok: „Nyolc évvel ezelőtt épp igyekeztem az ágyba tuszkolni örökmozgó kisfiamat. Emlékszem, még épp csak betakargattam, mikor váratlanul ömleni kezdett belőle a szó. Elpanaszolta, hogy a legjobb barátja el fog költözni a városból, és hogy mindez azért történik velük, mert a fiú szülei úgy döntöttek, nem akarnak tovább házasságban élni”

A nő azután döntött úgy, hogy tollat ragad, hogy tanulságos beszélgetést folytatott gyerekeivel a házasságról. Mindezt röviddel azután, hogy a saját házassága véget ért. „Aznap, mikor a fiam a legjobb barátjáról mesélt, a lányom rákérdezett, velünk is megtörténhet-e az, hogy egy nap már nem akarunk házasságban élni. Sokáig gondolkodtam azon, hogy mit válaszoljak neki, végül azt mondtam, amiről úgy hittem, igaz lesz: nem, soha.”

Csakhogy Katie és férje nyolc évvel később elváltak, és az anyuka sokáig gyötrődött megszegett ígérete miatt. „Reméltem, hogy mostanra már mindketten rég elfelejtették ezt a beszélgetést, de a szívem mélyén tudtam, hogy nem így van. Így aztán, mikor nem sokkal a válás után hazafelé autóztunk az iskolából, nem lepődtem meg, mikor a lányom felhozta a dolgot.”

Ez nem ígérkezett könnyű beszélgetésnek, de pontosan tudta milyen nagy szüksége van gyerekeinek erre, ezért nagy levegőt vett és belekezdett.
„Nyolc évvel ezelőtt, mikor azt mondtam, hogy sosem válok el az apjuktól, szívből akartam, hogy ez így is legyen. Most az autóban ülve el kellett mondanom nekik, hogy az emberek sokszor a legnagyobb szeretet ellenére is megváltoznak, és eltávolodnak egymástól.

El kellett mondanom nekik, hogy nem vagyok rossz. És az apukájuk sem az. Hogy a válásunk csak és pusztán annyit jelent, hogy tudtuk, mi a legjobb a családunknak, és pontosan azt tettük. Beszéltem nekik arról is, hogy próbálkoztunk, hogy nem egyik napról a másikra döntöttük el, hogy külön utakon folytatjuk az életünket.

Ez egy hosszú folyamat volt, ahol a családtagok érzéseit nemcsak hogy figyelembe vettük, de sokszor saját magunk elé helyeztük őket. Aztán azt kértem tőlük: Kérlek ne hagyjátok, hogy a tény, hogy apátokkal elváltunk, elbizonytalanítson titeket abban, hogy megtalálhatjátok-e az igazit. Csodás kapcsolatunk volt. Keményen dolgoztunk, hogy megmentsük. És eléggé szerettük egymást ahhoz, hogy végül elengedjük a másikat. Csak mert a házasságunk véget ért, még nem volt kudarc."

Katie azt mondja, a beszélgetés végén megkérdezte gyermekeit, megértették-e, amit mondani, akart. Mindannyian igennel feleltek, de a legerősebb visszajelzés mégis az volt számára, mikor a tükörben látta, hogy a néhány pillanattal korábban még feszült és szorongó lánya nekidől az autó ablakának, és elmosolyodik…

Forrás és kép: Scary Mommy

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük