Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Anya, fontosabb vagyok, mint a telefonod? – Megtiltották a mobiltelefon használatát egy játszótéren

Nem lehet elővenni és használni az egyik játszótéren a mobiltelefont Szicíliában. A döntéshozók úgy vélik, így több minőségi időt tudnak tölteni a szülők a gyerekekkel, valóban csak rájuk tudnak figyelni, ezáltal pedig javul az anya-gyerek kapcsolat is. Neked mi a véleményed erről?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Anya, fontosabb vagyok, mint a telefonod? – Megtiltották a mobiltelefon használatát egy játszótéren

Az okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot

A gyerekek és a felnőttek számára is megtiltották a mobiltelefon használatot az olaszországi Szicília egyik játszóterén. 

A játszótér bejáratán jól látható a telefonokat tiltó tábla, ami Balestrate település szülői egyesületének köszönhetően került fel oda. Egy külön kihelyezett szekrénybe kell beletenni a készülékeket arra az időre, amit a játszótéren tölt a család. 

"Ennek a játszótérnek az a célja, hogy a gyerekek és a szülők figyelmét is felhívja a közösségi javakra” – árulta el Riccardo Vescovo, a projekt létrehozója.

Hozzátette, hogy az okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot, és talán az élet értékeit is újra felfedezhetjük. 

Ferenc pápa szavait használva hangsúlyozta: ez mindenki számára egy lehetőség, hogy a közösségi oldalak helyett valódi közösségben töltsük az időnket. 

Piera Testaverde, a balestratei szülői egyesület elnöke szerint is egy nagyszerű újdonságról van szó. Szerinte

nem is olyan nehéz betartani ezt a szabályt, és úgy látja, hogy a szülők egyenesen megkönnyebbülnek, hogy néhány órára elfelejthetik az online világot.  

Egyébként ez az első olyan köztér Olaszországban, ahol megtiltották az okostelefonok használatát.
 

"Fontosabb vagyok, mint a telefonod?" – Megdöbbentő, hogy viselkednek a szülők a gyerekeikkel, miközben mobiloznak

Egy bostoni kutatócsoport azt vizsgálta, hogy viselkednek a szülők egy gyorsétteremben. Például milyen gyakran veszik elő a telefonjukat, és ez hogyan hat a szülő-gyerek kapcsolatra.

Az eredmény megdöbbentő: 

A gyerekek

  • várták, hogy a szülő végre rájuk emelje a tekintetét. 
  • megpróbálták kivívni maguknak a figyelmet. 
  • egyre erőszakosabbak és követelőzőbbek lettek. 
  • hangulata egyre rosszabb lett.
     

A szülők

  • egyre kevésbé figyeltek a gyerekeik jelzésére. 
  • egyre feszültebbek lettek. 
  • egyre ingerültebben válaszoltak. 
  • minél elmélyültebben mobiloztak, annál rosszabb lett a beszélgetés hangneme. 
  • vagy nem is kommunikáltak a gyerekükkel, vagy ha igen, akkor nagyon negatívan. 

Vagyis mindenképp rossz irányba ment a beszélgetés és az egész éttermi hangulat. 

A gyerek folyamatosan úgy érzi ilyenkor, hogy anya vagy apa telefonjával kell versenyeznie a figyelemért. A szülő és gyerek közösen eltöltött idejének minőségét jelentősen lerontja, ha a szülő a mobiltelefonjával van elfoglalva. A gyerek sokszor érezheti úgy, hogy a telefon fontosabb, mint ő.

telefonáló apa

Kép: Depositphotos.com
 

Mobilozás szoptatás közben: az anyák nem tudnak figyelni a baba jelzéseire

Egy másik kutatásban pedig azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a baba és anya közötti kapcsolatra, ha az édesanya szoptatás közben zenét hallhat vagy egy tv-műsort néz. 

Az eredmény itt is hasonló: 

  • akik csak zenét hallgattak, azok jobban tudtak figyelni babájuk jelzéseire, például hogy mikor kell büfiztetni, vagy mikor lakott jól 
  • akik tv-műsort néztek, azok kevésbé voltak érzékenyek ezekre a jelzésekre, és babájukkal sem kommunikáltak. 

telefonáló anya

Kép: Depositphotos.com

 

Ne vegyük elő a telefont:

  • étkezés közben,
  • amikor a gyerekünkkel beszélgetünk,
  • és amikor lefektetjük a gyerekünket. 

Érdemes továbbá létrehozni egy kütyümentes övezetet is a lakásban, például a hálószoba is lehet ilyen, ahova semmilyen kütyüt nem viszünk be. 

Ha megfelelően használjuk a mobiltelefonunkat, akkor a gyerekünkkel való kapcsolatunk is jobb lesz, tartalmasabb, minőségibb időt tudunk vele eltölteni. 

Ne maradjunk le a fontos pillanatokról azért, mert a telefonunkat nyomkodjuk!

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük