Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Anyák napi köszöntők

Mentovics Éva versei Anyák napjára, valamint köszöntők a nagymamáknak és dédiknek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Anyák napi köszöntők

Aki előtt nincs titok  

Tudjátok, az én anyukám
későn fekszik, korán kel,
dolgozni jár, vacsorát főz,
zoknit is mos, ha rálel.

Gyakran kérdi, hol a párja,
s akkor bizony lapítok.
Hova tűnt el, merre kószál,
hol tekereg? Az titok.

Sose tudtam kifürkészni,
mi lehet a csel benne,
pedig tudom, mind a kettőt
a fürdőben vettem le.

Utána már nem figyeltem,
bárhová is tűnhetett,
mert hiszen a fürdés közben
nem zoknikra ügyelek.

Később anyu megtalálta,
ott lapult a polc mögött.
Ma sem értem, hogy a huncut
oly magasba hogy’ szökött.

Eltűnt a sál? Kinyomozza,
mint egy modern Sherlock Holmes.
Neki ez a rutinmunka
semmi gondot sem okoz.

Tudjátok, az én anyukám
olyan, aki mindent tud,
bármi vész el, megtalálja,
őelőtte nincs titok.

(2010.április 13.)

A legszebb ünnepen

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.

Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.

Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.

Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet,
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.

Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet és kalapál…
ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.

Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni,
az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.

(2008.04.30.)
 

 

Anyák napja hajnalán

Gyöngyharmatban fürdött a kert is
anyák napja hajnalán,
szirmot bontott nárcisz, nefelejcs,
orgona és tulipán.

Felhő-hintón tündököl a napfény,
langy melege éltet ad,
gyöngyvirágok illatos kelyhe
hirdeti, hogy szép e nap.

Téged köszönt minden kis virág a réten,
a te neved súgja kint a játszi szél,
azt zenéli lágyan: Anyám soká éljen,
mert jobban szeretlek téged bárkinél.

(2012. január 23.)

 

 

 

Legféltettebb kincsem

Anyát hívom, hogyha beütöm a térdem,
Ő főzi a legjobb csokis kakaót,
kedves hangja nyugtat az esti sötétben,
Ő énekel nékem lágyan altatót.

Mint a Nap a Földet, úgy ölel át karja,
szeretete oly nagy, mint a tengerek,
Ő tud orvosságot minden titkos bajra,
meggyógyít, ha sírva láztól szenvedek.

Ő vasalja szépre ünnepi ruhámat,
ölelő karjában oltalmat lelek,
sose adnám másnak az édesanyámat
– ilyen jóra vágyik minden kisgyerek.

Anyám az én drága, legféltettebb kincsem,
az Ő kedves lénye áthat mindenen.
A köszöntéséhez méltó szavam nincsen…
soká tartsd meg nékem, kérlek, Istenem!

(2012. január 23.)
 

 

Az alábbi verset a „Kis kece lányom” című dal zenéjére írtam:

Szárnyalok hozzád…

Szárnyalok hozzád, édes Anyácskám,
hisz tudom, mindig boldogan vársz rám.
Te öleltél, simogattál, hogyha féltem,
bárhol jártam, két karodba visszatértem.

A te daloddal bújtam az ágyba…
szívemet most is boldogság járja,
hogyha csengő kacagásod újból hallom,
mosolyt látok virulni e kedves arcon.

Bármennyi éltem volna is nékem,
ám hogyha egyet engedne kérnem,
azt kívánnám, arra kérném majd a sorsot,
te légy Anyám újból, ki a szívén hordott.

Szárnyalok hozzád










Te is voltál kisgyerek  

Hogyha éjjel rosszul alszom,
rúgkapálok, fölkelek,
elűzöd az álmaimban
ijesztgető szörnyeket.

Megnyugtat a közelséged,
ölelésed, mosolyod,
ám tudom, ha rosszat teszek,
ráncolod a homlokod.

Volt már néhány kópéságom
– vásott vagyok, mit tegyek?
De tudom, hogy megérted, hisz’
te is voltál kisgyerek.

Neked is van édesanyád,
ő lett az én nagymamám,
s úgy hallottam, neki is volt
anyukája hajdanán.

Ő lenne most az én dédim,
s tudom, nagyon szeretne,
együtt gyúrnánk a hógolyót
kint a kertben telente.

Ünnepeljük őket is most,
s anyukákat, mamákat…
Ők nyújtanak meghitt otthont
nekünk és a családnak.

(2010. április 1.)

Levél az anyukámnak

Drága Anyukám!

Tudod, hogyha felnőtt lennék,
s te lennél a kisgyerek,
nevelnélek, s megmondanám,
mit tilos, és mit lehet.

Kikérdezném a leckédet,
mint egy gondos, jó anya,
s azt kívánnám, a suliból
mindig ötöst hozz haza.

Én szaladnék vásárolni,
én főzném az ebédet,
fürdetnélek minden este,
olvasnám a meséket,

én mosnám a ruháidat,
én vasalnám simára,
én kulcsolnám két kezemet
lefekvéskor imára,

s azt kívánnám, legyél vidám,
egészséges, eleven,
a boldogság derűs fénye
tündököljön szemeden.

Tőled látom ezt anyukám,
s köszönöm is teneked.
Sose múló szertettel
ölel: a te gyermeked

(2010. április 17.)
 

 

Köszöntők nagymamiknak, dédiknek
 

Meséljetek még sok évig!

Virágcsokrot adunk ma át,
így köszöntjük édesanyát.
S tudod vajon, hogy még kiket?
Nagymamikat, s a dédiket.

Szelíd lelkű, drága nagyi,
olyan jó is azt hallgatni,
mikor mesélsz, mesélsz egyre,
a régmúltra emlékezve.

Elmondod – ha kérem, százszor -,
hogy anyukám kiskorától
ki nem állja a zöld sóskát,
és gyöngysor ma is jó rád…

néked fűzte rég a drága,
anyák napja hajnalára.
„Oly rég volt már édes kincsem,
s nem fakult egy parányit sem.”

– nézte, majd a pergő könnyét
agg ujjai letörölték.
Édes mami, mesélj nékem,
hogy éltetek réges-régen!?

Volt akkor is cédé, joystick?
Mondd, viseltél Barbies holmit?
És a Shrecket mondd el nékem,
megnéztétek három dében?

Meséld el az unokádnak,
régen milyen úton jártak?
Milyen is volt az iskola?
Villamos, vagy busz vitt oda?

Strandoltatok kedvetekre
a vízparton hemperegve?
Meséljetek még sok évig
hamvas hajú nagyik, dédik!

(2011. március 21.)

Látogatóban a nagymaminál

Ezüsthajú nagyanyóka
sürgölődik, tipeg-topog,
s így köszönti unokáját:
– Drága kincsem, Isten hozott!

Mily’ kegyes az élet hozzám,
mennyi szépet tartogat!
Legutóbbi búcsúnk óta
számláltam a napokat,

mikor vonhat kebelemre
újból majd a két karom?
Milyen csodás vasárnap ez
drága kincsem, szép nagyon! –

szaladt felém, s mintha szállna,
úgy suhant a kerten át,
hol tegnap még fájós hátát
masszírozva meg-megállt.

Szemeiből, mint a zápor,
potyogtak a könnycseppek.
– Drága mami, kesergésed
vajon mivel törjem meg?

– Nem a bánat könnye pereg –
szólt, s ráncolta homlokát.
– Úgy hívják e csodás érzést
kedvesem, hogy boldogság.

(2011. március 25.)

{HASONLOCIKKEK}Fotó: Ambro – FreeDigitalPhotos.net

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük