Az én anyám

Az én anyám csendes nyugodt, szelíden szerető jó anya,

amelyből – tudom – sok százezernyi él és szeret,

félt, dédelget s aggódva felnevel

egy – egy lányt, fiút, úgy ahogy

anyám teszi, ahogy ő nevel

szelíd mosollyal, kedvesen.

Az én anyám lelke erős, de nem nyel le büszke könnyeket,

– mit az öröm hív elő – ha magához szorít

úgy mint más anya teszi ezt

egy – egy boldog ünnepen

ő is pont olyan büszkén könnyezik

– lágy szívvel boldogan – ő is így teszi!

Az én anyám karja erős, törékeny válla nem remeg

temérdek súly alatt,

melytől összeroppanna a büszke férfi test

és jajgatva futna el,

de ő mint sok – sok más anya,

csak nevet és úgy tesz, mintha éppen játszana.

Az én anyám aggódva figyel

ha úgy látja más vagyok, ha valami bánt

vagy csak úgy, elmerengve éppen hallgatok.

Félt, mint minden más anya,

de bölcs mosollyal hagyja csak

megérni bennem minden titkomat.

Az én anyám mégis más mint a többi száz ezer!

Az enyém szebb talán, vagy éppen kedvesebb?

Az enyém jobban rám figyel, többet elvisel

szemében csillogóbb a fény, ha rám nevet

és úgy ahogy az én anyám szeret, úgy senki, senki nem szeret!

Mama

Ha fehér kötényét felköti,

elővesz lisztet, mérleget

és öreg szemüvegén át

egy régi füzetet nézeget,

melybe a számtalan receptet

sok – sok éve írja át

már érzem a készülő

finom sütemény illatát.

Ha kis dobozában a gombolyag

elfogy lassan két tű között,

meleg zokni, vagy pulóver

lesz amit nekünk kötött.

egyet – egyet a csillagokból is

– ha kérjük – kivesz,

ha ezt hallja tőlünk, hogy:

Mama…..

Mama kérlek!

Mama légy szíves!

Anyák napjára

Sebesen suhanó sólyom, szárnya alatt a széllel

suhan úgy tova a tájon, mint ahogy múlnak az évek.

Emlékek, tétova percek, tűnnek el nyomtalanul,

vissza idézni a szépet, próbálom hasztalanul.

Egyetlen kép ami tiszta, mióta emlékezem,

anyu, hogy fölém hajolva megfogja a két kezem.

Szemében szeretet csillog, az arcán büszke öröm,

hogy ő lett az anyám – a sorsnak – ezerszer megköszönöm!

Anyám hetven éves

Ráncait a kendő keretbe fogja

s a csomónak dupla szára nőtt

fontosabb, mint amiért megkötötte,

összefogja múlttal a jövőt.

Szorít könnyező emlékeket, melyeknek

elvarrta szálát a  mosoly,

megbékélt már itt, – a földi létben –

együtt a menny és a pokol.