Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Anyukák, a (szuper)hősök – küldj egy képet, és nyerj!

Négy családszervezet fogott össze az édesanyákért, hogy az ő nem mindennapi cselekedetüket megmutassák az országnak. Online játékkal és közös videóval is készülnek

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Anyukák, a (szuper)hősök – küldj egy képet, és nyerj!

A családszervezetek „Anyukák, a (szuper)hősök“ címmel felhívást és nyereményjátékot indítottak az édesanyák számára

Azon anyukákat szólítja most meg az Egyszülős Központ, a Fiatal Családosok Klubja, a Magyar Női Unió és a Ringató összefogása, akik a vírus által felforgatott világban ismét bebizonyították, hogy bármelyik szuperhőssel képesek felvenni a versenyt. Az édesanyáknak olyan rejtett képességeik kerültek felszínre a kialakult helyzet kihívásai közepette, amikről talán ők maguk sem tudtak. Az egészségügyben, frontvonalban dolgozók mellett az édesanyák is erejükön felül teljesítettek, és teljesítenek még jelenleg is nap mint nap.

Most ez a bezártság minden édesanyát nehéz helyzet elé állított, hiszen egyszemélyben kellett minden eddiginél több feladatot ellátni, még több szerepet betölteni egy beszűkített életkörnyerzetben. Külön megnehezítette a helyzetet, hogy mindezt 0-24 órában otthon, a négy fal között – ahol van, ott még a kertben – kellett megoldani. Szerencsére már tágul a tér, egyre több lehetőség van kimozdulni, de még messze vagyunk attól, hogy visszaálljon minden a régi kerékvágásba, és még mindig óvatosnak kell lennünk.

A négy családszervezet szeretné minden anyukának megköszönni ezt a nem mindennapos helytállást a most zajló online játékukkal, illetve az azt követően a beküldött képekből „Anyukák, a (szuper)hősök!“ címmel készülő videóval.

Közzététel időpontja: 2020. 05. 31. vasárnap (A Hősök napja) 10:00
Helyszín: online, a négy családszervezet Facebook oldalán

 

“Anyukák, a (szuper)hősök” nyereményjáték!

Közeleg a hősök napja, ahol az édesanyákat is szeretnék köszönteni, akik a kialakult helyzetben szintén páratlan erőfeszítésről, időmenedzsmentről és megoldókészségről tettek tanúbizonyságot.

A négy családszervezet felhívásának keretében a FICSAK is azt kéri, hogy minden édesanya küldjön el nekik egy fotót, ami meghatározta az elmúlt hónapokat számára, amire nagyon büszke, hogy meg tudta azt csinálni – legyen ez bármi a mindennapokból vagy az új dolgokból, amiben jeleskedett vagy épp nem.
Cél, hogy ezeket a fényképeket egy csokorba gyűjtsék, és a közelgő hősök napja alkalmából megmutassák ország-világnak, ezzel megköszönve minden édesanyának a nem mindennapi helytállást ebben a nehéz időszakban.

A játékban a négy családszervezet felajánlásában 4 értékes ajándékcsomag kerül kisorsolásra: 1 db ajándékcsomag a A Vidék Házhoz jön termékeiből, 1 db Johnny Urbán női táska újrahasznosított anyagból, 1 db Ringató könyvcsomag CD melléklettel, 1 db Royal Clinics ajándékutalvány.

Az „Anyukák, a (szuper)hősök“ játék mind a négy családszervezet Facebook oldalán elérhető, a FICSAK Facebook oldalán is, amire itt már több mint 100 hozzászólás és kép érkezett 
 

Egyszülős Központ: Magyarországon 300 ezer egyszülős család él, közülük 260 ezren anyukák. A budapesti Egyszülős Központ éppen a napokban ünnepli a második születésnapját – két éve azzal a céllal jött létre, hogy segítséget és közösséget adjon azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő.

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) legfontosabb célja, hogy a társadalom és a családok közt a kommunikációs csatorna szerepét betöltse, a társadalom figyelmét a családokra irányítsa, feléjük pedig az őket érintő lehetőségeket kommunikálja. Munkájukkal közösséget teremtenek a fiatal családosoknak, szülőknek, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, problémáikban kölcsönösen segítséget kaphatnak egymástól és szakembereiktől. Hisznek abban, hogy a család és a gyermekek a társadalom legfontosabb építőkövei.

A Magyar Női Unió (MNU) 2013-ban alapított nonprofit kezdeményezés, mely alapvető küldetésének tartja a hagyományőrző és egyben értékteremtő női szerepvállalás népszerűsítését. Hazai és nemzetközi együttműködések segítségével egyfajta híd szerepet kíván betölteni a döntéshozók és az érintettek között. Aktív társadalmi szerepvállalása mellett valamennyi rendelkezésre álló lehetőségével, eszközével elsősorban a vidéken élő nőkre és családokra koncentrál, azok érdekeit képviseli, és támogatja.

A Ringató egy zenei nevelési módszer kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában. A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is. Amit megvalósít, az jóval túlmutat egy zenei nevelési módszeren. Énekelni, játszani tanít, örülni a szépnek. Segít egymásra találni, felismerni az összetartozás csodálatos érzését, közösséget formál. Zenei élményekkel épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás.

Köszönjük az anyukáknak! Minden édesanya legyen nagyon büszke magára!

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük