Hirdetés Partneri kampány helye
Könyv- és lemezajánló

Asszonyregény a család megtartó szeretetéről

Hessling Hegyi Erika az életét foglalta regénybe most megjelenő Vörösarany című könyvében. Gyermekkorát a 60-as, 70-es években, fiatal felnőtt korát a 80-as, 90-es években.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Asszonyregény a család megtartó szeretetéről

  Azt a kort, melyben évekig kellett várni egy egérszürke Trabantra, a telefonról nem is beszélve. Azt az időt, amikor sorban álltunk banánért, narancsért, és Bécsből Milka csokival és Persil mosóporral megrakodva tértünk haza, már amikor egyáltalán kijutottunk a vasfüggöny túloldalára. És melyikünk ne emlékezne a Mókus örsökre, a mozgalmi dalokra, a május elsejékre? Könyve igazából rólunk szól, akik akkoriban voltunk gyerekek, fiatalok. Lapról-lapra összemosolygunk az írónővel, hiszen önmagunkra ismerünk, egy furcsa, de többnyire boldogan eltöltött gyermekkora. Látjuk magunkat is a fekete-fehér TV-ék képernyője előtt, kék majd piros nyakkendősen az iskolai ünnepélyeken, később a diszkóban.

  Asszonyregény – mondják a könyvről. És ez annyiban igaz is, hogy egy asszony írta a kortársaknak, akikkel félszavakból is értjük egymást. De családregény is, hiszen minden oldalán a család megtartó szeretetéről mesél. És ez a mai kor divatos szingli regényei között igazán üdítő újdonság. Miközben az írónő sorsát követjük, vele együtt sírunk vagy nevetünk annyira ismerősek a helyszínek és a körülmények. Igen, ez a könyv rólunk szól, akik – Erika gondolatával élve – úgy tekintettünk az égen szálló repülőgépekre, hogy sose jutott eszünkbe, azon a gépen akár mi is utazhatnánk, mert megtanultunk kis dolgokat álmodni. Hessing Hegyi Erika könyvével csak egy baj: letehetetlen, ha egyszer belekezdünk, ne tervezzünk más programot addíg, amíg a végére nem értünk. 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük