Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Átadták az Anyák házát a budapesti Bethesda Gyermekkórházban

A gyermekek kórházi ápolási idejére a szülők ott tartózkodását szolgáló épületet adtak át csütörtökön a budapesti Bethesda Gyermekkórházban; az Anyák háza az állam, az egyház, a zuglói önkormányzat és a vállalati szféra összefogásával jött létre.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Átadták az Anyák házát a budapesti Bethesda Gyermekkórházban

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében azt mondta, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza nemhogy az országban, de egész Közép-Európában az egyetlen egyházi fenntartású gyermekkórház, viselve ennek minden előnyét és hátrányát. "A korábbi kormányzat alatt ugyanis súlyos hátrányban voltak az egyházi kórházak az állami, önkormányzati intézményekhez képest is. Természetes kötelességünk volt, hogy biztosítsuk az egyenlő finanszírozást" – fogalmazott.

Mint mondta, a Bethesda jó példát mutatva felismerte, hogy a gyógyuláshoz nem elég az orvosi szakértelem, a jó ápolás, a testen kívül a lelkek gyógyításához is hozzá kell járulni.

Annak lehetősége, hogy a szülők jó körülmények között maradhatnak gyermekeik mellett egy hosszú kezelés idején, betegcentrikus és családbarát elgondolás volt – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy itt nem csak a fizikai körülmények adottak, hanem a lelki támogatás is, ami nagyon fontos a betegség vagy a rehabilitáció ideje alatt.

Semjén Zsolt hozzátette, Magyarországon számos kórház működik kiváló orvosokkal és áldozatos ápoló személyzettel, megküzdve ezernyi nehézséggel, de ami mégis kiemeli és különlegessé teszi ezt a kórházat, az a lelkisége.

Velkey György, az intézmény főigazgatója ünnepi beszédében arról beszélt, hogy az Anyák háza létrehozása példás együttműködése az állami, az önkormányzati, az egyházi és a vállalati szférának. Kitért arra, hogy a szülőknek nem csak lakhatást ad az Anyák háza, de szociális munkás, pszichológus, vagy a kórházi lelkész szakértelmét is igénybe vehetik.

Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete úgy fogalmazott, a szülő jelenlétére minden élethelyzetben szükség van, főként akkor, ha a gyermek több napos kórházi ellátásra szorul. Mint mondta, a gyermek szükségletei nem változnak meg, a kórházban is szeretetre, biztonságra vágynak. A lélek gyógyulására is szükség van, és ebben nagy szerepe van a családnak, hiszen a szülő jelenléte csökkenti a gyermek szenvedéseit – fűzte hozzá.

Bogárdi Szabó István, a Magyar Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke modellértékűnek nevezve a beruházást, azt mondta, a Bethesda kórház megvalósította azt, hogy egy rendkívüli, extrém helyzetbe, mint a kórházi ápolás, bevigye a rendet, vagyis a családot.

Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere szerint is az együttműködés kultúrája mutatkozott meg az Anyák háza megvalósítása kapcsán, és kifejtette, nincs más, ami jobban gyógyítana, mint a szülői szeretet.

Az Anyák háza kialakításában nagy szerepet játszott a svéd SCA Hygiene Product Kft., a Spar Magyarország Kft., a Hungaropharma Zrt.

A ház kialakítására eddig 60 millió forintot fordítottak. A gyermekeiket a tartós kórházi kezelésre kísérők elszállásolására egy használaton kívüli épületet alakítottak át. A tíz helyiségből öt a szülők, öt pedig a kórház személyzete számára nyújt szálláslehetőséget. Az épület energetikai korszerűsítése a jövő évben fog megtörténni.

Forrás: MTI
Fotó: jarmoluk/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük