Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Átlagosan minden ötödik embert érint a bőrdaganat Magyarországon

A melanoma napjaink egyik legagresszívabb betegsége; hazánkban évente több mint 2000-re tehető a diagnosztizált esetek száma, minden negyedik pedig halállal végződik, méghozzá vészesen hamar.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Átlagosan minden ötödik embert érint a bőrdaganat Magyarországon

Ennek ellenére mégsem ismerjük, és nem fordítunk rá elég figyelmet, ezért a Bien.hu célul tűzte ki, hogy a melanoma világnapja alkalmából a téma egyik szakértőjének, DR. Horváth Béla bőrgyógyász szakorvosnak, a MelanomaMobil vezető orvosának segítségével hívja fel a figyelmet az egyik legalattomosabb ráktípusra.

A melanoma létezéséről nagyon kevesen tudnak, és még kevesebben vannak azok, akik tisztában vannak azzal, mit is takar a betegség valójában, pedig ez az ötödik leggyakoribb halálozási ok. A melanomával diagnosztizáltak száma hazánkban jelenleg meghaladja az évi 2000 főt, ám ez évről évre átlagosan 3%-kal nő, ami csaknem 500 elhalálozást jelent a betegség következtében.

Testünkön életünk során átlagosan 40 anyajegyet hordozunk. Ezek számtalan méretet, színt vagy formát ölthetnek, de a tévhitekkel ellentétben a legtöbbjüket nem szükséges eltávolítani a bőrről. Mindazonáltal számukból és szabálytalanságuk mértékéből következtetni lehet a rosszindulatú daganat valószínűségére, tehát, minél több és szabálytalanabb anyajegye van valakinek, annál magasabb a melanoma kialakulásának rizikója.


A változó, szabálytalan anyajegyeknél komolyan fennáll a melanoma veszélye, aminek kockázatát tovább növelhetik a genetikai meghatározottságok, valamint az életkor, a világos bőr – haj – szem együttes megléte, a fényvédelem mikéntje, az egyéni tényezők – pl. napozás és a szolárium használat mértéke-, továbbá a gyermekkorban elszenvedett súlyos napégés. „Elmondható, hogy a melanoma előfordulása napjainkban leginkább a 20-30 éves nők körében a leggyakoribb, azonban a korral együtt nő a kockázat is.” – mondja DR. Horváth Béla. „Az általunk diagnosztizált melanomás páciensek 17,5%-a az alacsony rizikójú csoporthoz tartozik, tehát nincs érzékeny bőre és kevés anyajegye van. Sajnos senki nincs teljes biztonságban.”

Azt, hogy sokan érintettek a problémában jól mutatja, hogy Magyarországon jelenleg a melanoma előfordulása 15/100 000 fő.
A melanoma diagnosztika is érdekes számokkal szolgál a Doktor úr szerint: „A diagnosztizált melanomás pácienseink 54%-a azért fordult hozzánk, mert korábban már maga is gyanús jelet észlelt a testén. Ez mindenképpen felhívja a figyelmet az önvizsgálat jelentőségére. Ám az esetek 46%-ában a beteg nem vett észre semmilyen változást sőt, a vizsgálatok 30%-ánál a szűrést végző orvos sem állapított meg rendellenességet, speciális, összehasonlító, képi elemzésre volt szükség a melanoma diagnosztizálásához.”

{HASONLOCIKKEK}A modern orvostudományi kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy a melanoma megelőzhető. A prevencióban különösen fontos szerepet játszanak a fényvédő krémek, hiszen ezek megfelelő használatával jelentősen csökkenthető a melanoma kialakulásának kockázata. A probléma általában ott kezdődik, hogy az emberek nem használnak ezekből eleget és nem rendszeresen. Ezen felül a hamis biztonságérzet miatt többet vannak napon, mintha nem használnának semmit, így az eredmény végül még rosszabb is lehet.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük