Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Az alváshiány az agysejtek elhalásához vezethet

Az alváshiány sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint korábban gondolták, az agysejtek elhalását okozhatja - mutatták ki amerikai kutatók állatkísérletekben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az alváshiány az agysejtek elhalásához vezethet

Egereken folytattak kísérleteket
   
Egerekkel folytatott kísérletek szerint a hosszantartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezet – írták a Pennsylvaniai Egyetem orvostudományi karának kutatói a The Journal of Neurosience című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
    
Ha ez igaz az emberek esetében is, haszontalan lehet bepótolni a kevés alvást – hangoztatják a szakemberek, akik úgy vélik, hogy a jövőben lehetséges lesz kifejleszteni egy olyan gyógyszert, amely védi az agyat az alváshiány mellékhatásaitól.
   
Már a néhány napos alváshiány is komoly agysejt rombolást végzett az egereknél
 
A kutatók az egereket ébren tartották, hogy előidézzék a modern életben előforduló éjszakai műszakokkal, késő estékbe nyúló munkaidővel összefüggő alváshiányt. Tanulmányozták az állatok azon agysejtjeit, amelyek az agy éberállapotban tartásáért felelősek. Többnapos alváshiány nyomán – amely leképezte az éjszakai munkát végzők alvásritmusából fakadó napi átlag négy-öt órányi alvás következményeit – az egerek elvesztették agysejtjeik 25 százalékát az agytörzsben.
    
A szakemberek szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az alváshiány az agysejtek elvesztéséhez vezethet.
    
"Bizonyítékunk van arra, hogy az alváshiány visszafordíthatatlan sérüléshez vezethet. Ez egy egyszerű állatnál fordulhat elő, de ez azt jelzi, hogy nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk az emberek esetében" – mondta a BBC Newsnak Sigfrid Veasey, az Alvás és Cirkadián Neurobiológiai Központ illetékese.
   
Következő lépés a kutatásban

{HASONLOCIKKEK}Veasey szerint a következő lépés az lesz, hogy váltott műszakban dolgozó, elhunyt emberek agyát fogják vizsgálni, hogy bizonyítékot találjanak az agysejtek bárminemű pusztulására.
    
www.bbc.com/news/health-26630647

Forrás: MTI

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük