Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Az autizmus egyik jele már az élet első hónapjaiban megmutatkozik

Már kéthónapos korban kimutatható az autizmus egyik jele a gyerekeknél - derült ki amerikai kutatók új vizsgálatából, amely során a babák szemkontaktusát elemezték születésüktől három éves korukig.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az autizmus egyik jele már az élet első hónapjaiban megmutatkozik

A szakemberek arra jutottak, hogy a háromévesen autizmussal diagnosztizált babáknál már az életük első pár hónapjában megfigyelhető volt a betegség egyik legjellegzetesebb tünetének számító gyenge szemkontaktus. A Nature című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szemmozgást követő technológiával mérték, hogy a gyerekek miként néztek és válaszoltak bizonyos szociális jelekre.
    
Az atlantai Emory Egyetem orvostudományi tanszékének szakemberei által vezetett vizsgálat szerint a későbbiekben autizmussal diagnosztizált babák már kéthónapos koruktól kezdődően folyamatos szemkontaktus-csökkenést mutattak, amikor természetes emberi interakciókat mutató videókat nézettek velük – adta hírül a BBC News.
    
"Ezek az autizmus legkorábbi jelei, amelyeket valaha megfigyeltünk" – húzta alá a kutatást vezető Warren Jones. A vizsgálat során a szakemberek 59 olyan csecsemőt figyeltek meg, akiknek esetében magas volt az autizmus kockázata, mivel a testvérük is a betegséggel élt, valamint 51 olyan babát is bevontak, akiknél alacsony volt a kockázat.
    
A kutatók egészen hároméves korukig követték figyelemmel a gyerekeket: ekkor hivatalosan is kivizsgálták őket, tizenhármuknál állapították meg az autizmust és az Asperger-szindrómát is magába foglaló autizmus spektrumzavart (ASD): 11 fiúnál és 2 lánynál.
    
A kutatók ezután alaposan elemezték az érintett gyerekek szemmozgására vonatkozó adatokat és meglepő eredményre jutottak. "Az autizmussal élő csecsemőknél a szemkontaktus már életük első hat hónapjában csökkeni kezd" – mutatott rá Jones, hozzátéve, hogy ezt kizárólag kifinomult technológiával lehet észlelni, vagyis a szülők számára láthatatlan. Mint hangsúlyozta, amennyiben a szülőknek aggodalmaik vannak, mindenképpen keressék fel gyermekorvosukat.
    
A brit Nemzeti Autizmus Társaság (NAS) információs, tanácsadási és támogatási vezetője, Caroline Hattersley szerint a szakemberek "nagyon kicsi mintára alapozták eredményeiket, ezért a vizsgálat nagyobb volumenű megismétlésére van szükség, mielőtt bármilyen konkrét következtetés levonhatóvá válna".
    
A szakember rámutatott: nincs két egyforma autista ember, ezért olyan holisztikus megközelítésre van szükség a diagnózis felállításakor, amely figyelembe veszi az adott egyén viselkedésének minden egyes aspektusát.

http://www.bbc.co.uk/news/health-24837462

Forrás: MTI
Fotó:
Keerati – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük