Hirdetés Partneri kampány helye
Baba

Az egész élet azon múlik, sikerül-e az első két évben biztonságosan kötődnünk

Életünk első két évében szerzett tapasztalataink határozzák meg, képesek leszünk-e bízni, szeretni, és tartós kapcsolatokat kialakítani. Az ekkor elszalasztott lehetőségeket pótolni később gyakorlatilag lehetetlen - állítja a szakember.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az egész élet azon múlik, sikerül-e az első két évben biztonságosan kötődnünk

Peter Lovenheim a The Attachment Effect (A kötődés hatása) című könyv szerzője azokat a tudományos eredményeket gyűjtötte össze, amelyek szerint az élet első két évében dől el, később hogyan fogunk embertársainkhoz viszonyulni.

Kötődés, de milyen?

A kötődéselmélet megalkotója, John Bowlby óta tudjuk, hogy minden kisbaba kötődik. Mivel születésekor az embergyerek teljesen magatehetetlen, az élete múlik azon, hogy találjon olyan gondozót, aki állandóan mellette van, kielégíti a szükségleteit, ő pedig feltétel nélkül megbízhat benne.

Ez a gondozó általában az anya, de ez nem szükségszerű: lehet az apa vagy egy nagyszülő is. A hangsúly az állandóságon van – azon, hogy biztos pontként legyen jelen a csecsemő életében, szükségleteire érzékenyen reagáljon.

A témával foglalkozó szakértők Mary Ainsworth nyomán három (néha négy) kötődéstípust különítenek el egymástól. Ez tehát azt jelenti, hogy olyan nincs, hogy egy csecsemő ne kötődjön a gondozójához, az azonban nagyon nem mindegy, hogy ez a kötődés milyen minőségű!

Biztonságos kötődés

Biztonságos kötődés akkor alakul ki, ha a gyermek az élete első időszakában megkapja a kiegyensúlyozott fejlődéshez szükséges gondoskodást és szeretetet. Ha azt tapasztalja, hogy sírására válasz érkezik, ha mindig ott van az az egy személy, akihez ragaszkodik, egészségesen fog fejlődni, és ezt a mintázatot az egész későbbi életében magával fogja vinni.

Peter Lovenheim szerint valójában a legnagyobb ajándék, amit egy szülő a gyermekének adhat, a biztonságos kötődés. Aki ezt élet első két évében megtapasztalhatta, hatalmas előnnyel indul neki az életnek:

  • Megtanul és mer bízni másokban
  • Nem fél az intimitástól
  • A veszteséget, gyászt képes feldolgozni
  • Hosszú távú, stabil párkapcsolatot tud kialakítani.

Vizsgálatok szerint az amerikai népesség 55 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.

Szorongó-elkerülő kötődés

Aki élete első éveiben elutasítással találkozik, és nem tapasztalja meg az egyetlen gondoskodó személy által nyújtott biztonságot, a szorongó-elkerülő kötődési mintázatot fogja mutatni. Az ilyen ember nem tanul meg bízni a másikban, fél mindenfajta intimitástól, és nehezére esik tartós barátságokat vagy párkapcsolatot kialakítani.

Ebbe a kategóriába a lakosság 25 százaléka tartozik, arányuk azonban sajnálatosan nő: egy 25 ezer főt számláló felmérés szerint az Y-generációs (1980-1995 között született) fiatal felnőttek között kétszer jellemzőbb, mint az idősebbek körében. A szakértő szerint ennek egyik oka az, hogy Amerikában e korosztály szülei kezdtek tömegesen mindketten munkába állni, a gyerekeket pedig nagyon fiatal, akár pár hetes koruktól a bölcsőde vagy gyakran váltakozó bébiszitterek nevelték. Napi néhány óra találkozás az anyjukkal nem volt elegendő arra, hogy biztonságosan megtanuljak kötődni hozzá.

Szorongó-ellenálló kötődés

Ez a kötődési mintázat a kiszámíthatatlan anyák gyerekeire jellemző. Ők azok, akik soha nem tudják, mit várhatnak: szeretetet fognak kapni vagy elutasítást?

Aki így nőtt fel, a kapcsolataiban is bizonytalan lesz. Vágyik a közelségre, ugyanakkor mégsem tud bízni. Gyakori, hogy barátait vagy szerelmi partnerét ragaszkodásával szinte megfojtja, így pont ez akadályozza meg abban, hogy tartalmas kapcsolatokat tudjon kialakítani.

Hatalmas tehát a szülő felelőssége. Hogy elfogadja vagy elutasítja gyermekét az első két évében, az egész életére kihat: vizsgálatok szerint ugyanis az emberek 75 százaléka az első években megismert kötődési mintázatot viszi magával.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Sarah Chai fotója a Pexelsről

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban 20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt Hogyan mérhető a baba fejlődése a percentilis görbékkel? 10 fulladásveszélyes étel babáknak (és hogyan add biztonságosan) Hozzátáplálás: 5 lépés, hogyan kezdd el biztonságosan (és mit NE tegyél) Baba napi étrend minta: 5 mintaétrend életkor szerint 0–1 éves korig Mit ehet a baba 1 évesen? (8 új étel, amit végre adhatsz) Mit ehet a baba 8 hónaposan? (20+ új étel és mintaétrend)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük