Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Az erőszakos bűncselekményekhez köthető két gént azonosítottak

Csaknem kilencszáz finnországi elítélt genetikai vizsgálata révén két olyan gént azonosítottak, amelyek az erőszakos bűncselekmények elkövetésének rizikóját növelhetik. A kutatás eredményeiről a Molecular Psychiatry című folyóiratban jelent meg tanulmány.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az erőszakos bűncselekményekhez köthető két gént azonosítottak

A nemzetközi kutatócsoport 895 erőszakos és egyéb bűncselekmények miatt elítélt DNS-vizsgálatát végezte el. A világon ez az első olyan kutatás, amely a bűnelkövetők ilyen nagy csoportjának genetikai "mintázatát" elemezte – olvasható a PhysOrg hírportálon és a BBC hírei között.
    
A tudósok kimutatták a MAOA és a CDH13 gének olyan mutációját, amelyek lényegesen nagyobb gyakorisággal találhatók meg az erőszakos bűncselekmények elkövetőinél. A MAOA az agyi ingerületátvivő anyagok, a dopamin és a szerotonin anyagcseréjét szabályozza, a CDH13 pedig a feltételezések szerint az indulatok féken tartásáért felelős, és szerepet játszhat a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) kialakulásában.
    
A vizsgálatba bevont elítélteket az általuk elkövetett bűntények jellege szerint két csoportra osztották. 78 személy esetében volt a legerősebb az összefüggés a génvariációk és a korábban elkövetett cselekmények súlyossága között. Ezeket a személyeket a rendkívül agresszív elkövetők kategóriájába sorolták, a csoport tagjainak bűnlajstromában összesen 1154 gyilkosság, emberölés, emberölési kísérlet vagy tettlegesség szerepelt, további 114 elkövető rovásán legalább 1 gyilkosság volt. Mint kiderült, az adott személyek mindegyikénél alacsony volt a MAOA aktivitása, ez egyebek mellett "dopamin-hiperaktivitást" eredményezett, különösen alkohol vagy amfetamin hatására. Mint a szerzők megjegyzik, Finnországban a bűncselekmények túlnyomó többségét alkohol vagy drogok hatására követik el.
    
"A nem erőszakos bűncselekményekért elítéltek körében a két gén egyikének vonatkozásában sem fedeztünk fel lényeges eltérést. Ez azt jelzi, hogy a MAOA és a CDH13 specifikusak az erőszakra való hajlam tekintetében" – emelik ki a szerzők, akik szerint a finnországi erőszakos bűncselekmények 4-10 százaléka hozható összefüggésbe e két génnel. A MAOA és a CDH13 hordozóinál 13-szoros a valószínűsége az ismételt erőszakos bűnelkövetésnek.
    

{HASONLOCIKKEK}A szerzők ugyanakkor rámutatnak, hogy a két gén semmiképp sem alkalmazható a potenciális bűnelkövetők kiszűrésére, hiszen több génnek is szerepe lehet az agresszív magatartás kialakulásában.
    
"Még a magas rizikójú génkombináció hordozóinak többsége sem követ el soha bűncselekményt" – hangsúlyozta a vizsgálat kapcsán Jari Tiihonen, a stockholmi Karolinska Intézet professzora, a tanulmány vezető szerzője.
Hozzátette: a teljes népességre kivetítve igen alacsony a súlyos bűncselekmények aránya. Ennek fényében kijelenthető, hogy ha az ominózus génkombináció növeli is a bűnelkövetés relatív kockázatát, az abszolút rizikó rendkívül alacsony. 

http://www.bbc.com/news/science-environment-29760212 
http://medicalxpress.com/news/2014-10-criminal-gene-trawl.html#ms

Forrás: MTI
Fotó: dream designs/ FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük