Az idő vége? Világ vége?

"Rengeteg dolgom van, nem érek rá, nincs több időm!” Érzelmek, kedvesség, mélyebb eszmecserék, az önismereti utak, a testmozgás, a lélekkel való törődés, meditáció, az élet értelmének, céljának keresése, ősi idők mestereire való emlékezés, az Istennel való kibékülés… ki ér erre ma rá?

Van idő zsörtölődni, veszekedni és jól odamondani. Van idő panaszkodni, van idő stresszelni és a tévé előtt ülni. Van idő a neten felesleges időt tölteni, ahogy van idő haragosnak, kellemetlennek és dühösnek, türelmetlennek lenni. Sok idő van minősíteni, bizonyítgatni az igazat, és hogy kiboruljon a tejföl. Van időnk háborúzni, bántani, füstölni, szennyezni. Van idő ivásra, drogozásra, a magunk rombolására, ablakok betörésére, rongálásra. Aztán van idő rá, hogy állandóan elfoglaltak, fontosak legyünk. Van idő belefáradni, belerokkanni, beleszáradni hagyni, mosatlanul hagyni és van idő megcsalni, elhagyni és van idő hazudni…

…és nincs idő megállni, lefékezni, lelassulni, beleszeretni, szerelmesnek lenni, hozzáérni, simogatni, megölelni, a szemébe nézni, sétálni, a fákat nézni, mi több, a fákkal beszélni, az eget, a csillagokat kémlelni, az életet méltatni. Nincs idő magunkra és összetartani, megkeresni és megbeszélni, nincs idő kivárni, feloldani és megbocsájtani, megérintődni, megrendülni az élet szépségeitől.

Nincs idő harmóniára, légzésre, figyelemre, másokra, a kegyelemre sincs idő, ahogy nincs idő megszólítani, egy jó szót mondani, rendbe tenni és megnyugtatni, barátkozni és megelőlegezni, nagyvonalúnak és előzékenynek lenni.

Nincs idő arra, hogy legyen idő, legyen Élet, legyen béke. Nincs idő szeretni. Ez itt a világnak vége. Ez az idő vége.