/Kiemelt képünk illusztráció/
Beleszerettek az egypetéjű ikerpárba, és onnantól kezdve nem volt megállás
Briana és Brittany Deane mindig is arról álmodoztak, hogy egy egypetéjű ikerpárral fognak összejönni. Kezdetben gyűlölték egymás pasijait – mondta el az Insidernek Briana.
"Talán volt bennünk egy kis stressz, hogy ha valamelyikünk túl komoly kapcsolatba kerül egy egypetéjű fiúval, akkor az tönkreteszi az álmunkat, ami mindig is a reményünk volt, még akkor is, ha mások azt mondták, hogy ez irreális” – mondta Brittany.
2017-es Twins Days fesztiválon találkoztak a lányok az egypetéjű ikrekkel, Josh és Jeremy Salyersszel. Egyből tudták, hogy mindketten megtalálták életük nagy szerelmét.
TEXTSTART:32722ikrek:TEXTSTOP
Egy évvel később össze is házasodtak. Most mindannyian együtt élnek Virginiában, és egy esküvői helyszínt működtetnek.
“Ez volt az, amire mind a négyen vágytunk, és amikor eljegyeztük egymást, mindannyian így akartuk” – mesélte Brittany a TODAY-nek a nem mindennapi életükről.
A fiúk hozzátették: az a jó az ilyen kapcsolatokban, hogy mindannyian megértik azt a köteléket, ami az ikrek között van.
TEXTSTART:32722ikrek2:TEXTSTOP
Így vagyunk egy család, négyen, a babáinkkal
De nemcsak a vezetéknevük, a házuk és a vállalkozásuk közös, hanem a gyermekeik nevelésének felelőssége is.
TEXTSTART:32722ikrek3:TEXTSTOP
Mivel az egypetéjű ikrek DNS-e ugyanaz, ezért ha két egypetéjű párnak gyerekei születnek, ők genetikailag testvérek, és csak jogilag unokatestvérek.
TEXTSTART:32722ikrek4:TEXTSTOP
Jeremy korábban az Entertainment Tonightnak így nyilatkozott:
“Úgy érzem, hogy én vagyok Jett szülője, és szerintem a testvérem ugyanígy érez Jaxszel kapcsolatban. Együtt élünk, együtt neveljük a gyerekeket. Mi négyen egy szoros egység vagyunk, így vagyunk egy család, négyen a babáinkkal."
TEXTSTART:32722ikrek5:TEXTSTOP
A családot azonban sokan támadták az interneten.
"Próbálunk nem tudomást venni a negatív kommentekről, és csak a jóra koncentrálunk. Sokan azt gondolják, hogy nagyon furcsák vagyunk, mások szerint pedig csodásak" – mondta Brittany. Szerencsére nagyon sok támogatást is kapnak, amiért hálásak.
TEXTSTART:32722ikrek6:TEXTSTOP
Azt még nem döntötték el a párosok, hogy szeretnének-e mégegy babát.
Indexkép: Depositphotos.com
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek