Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Az iskolaérettség jelei – otthoni feladatok, melyekkel segíthetjük ezek kifejlődését

Mi mindent kell tudnia egy 6-7 éves gyereknek ahhoz, hogy felkészülten vágjon neki az iskolai életnek? Milyen lelki-fizikai állapotban kell lennie, hogy ne kudarcként élje meg az első osztályt? Noha az iskolára való felkészítés elsősorban az óvoda feladata, mégsem elhanyagolható a család szerepe a gyermek fejlesztésében.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az iskolaérettség jelei – otthoni feladatok, melyekkel segíthetjük ezek kifejlődését

Fizikai fejlettség

Ezzel kapcsolatban a szülő nem tehet semmit, mégis érdemes említést tenni róla. Fizikailag akkor érett a gyermek az iskolára, ha legalább 115 cm magas, a súlya pedig minimum 18 kg. Ez egyrészt azért lényeges, hogy elbírja az iskolatáskát, másrészt a túl pici gyerek nagyon hamar kifárad szellemileg is.

A fizikailag iskolaérett gyerekek testarányai már megváltoztak, eltűnt a babás pocakjuk, és megkezdődött náluk a fogváltás.

Egyensúlyérzék

A fejlett egyensúlyérzék azt jelzi, hogy a gyermek odafigyelés nélkül képes összehangolni a mozdulatait. Ha ezen a területen elmaradások vannak, ha arra kell koncentrálnia, hogy el ne essen, akkor nem marad energiája arra, hogy az egyéb iskolai feladataira összpontosítson. A megfelelő egyensúlyérzék legbiztosabb jele, ha a gyermek már tud két keréken biciklizni.

A következő otthoni feladatokkal fejlesztheted játékosan gyermeked egyensúlyérzékét:
 

  • Kérd meg, hogy álljon lábujjhegyen 10 másodpercre! Utána pihenő következik, majd ismételjétek meg a gyakorlatot.
  • Ha az előző pont már jól megy, járjatok lábujjhegyen!
  • Építsetek építőkockából magas tornyot, kártyából várat! Játszatok Jengát!
  • Játszatok balerinásat: két kézzel oldalt egyensúlyozva álljon fél lábra!
  • Kinyújtott karjában vigyen át egy labdát a lakás túlsó felébe!
  • Egyensúlyozzon a fején párnával!
  • Tanítsd meg rollerezni, biciklizni!

Beszédértés, beszédprodukció

A tiszta kiejtés alapvető egy első osztályos gyermeknél. A beszédhiba gyakran a helyesírást is akadályozza, előfordul ugyanis, hogy a gyermek valóban nem hallja a különbséget például a virág és a világ szavak között.

A probléma okának felderítése és kezelése logopédus feladata, de a szülő is sokat tehet azért, hogy gyermeke ne cserélje össze a hangokat. Gyakran ugyanis egyszerű figyelmetlenségről van szó, és néhány helyreigazítás után a gyerek már magától is helyesen fogja ejteni a szavakat. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor képes az adott hang kiejtésére, csak bizonyos szavakban következetesen valami mást használ helyette, például csicsá-t mond cica helyett. Szintén fel lehet otthon is hívni a gyerek figyelmét a helyes artikulációra, például hogy ahol szükséges, nyissa nagyra a száját.

Kapcsolódó cikkünk: Nehezen érthető a gyerek beszéde, rosszul ejt egyes hangokat? – Játékos fejlesztő feladatok a logopédustól

Figyelem

Iskolás korra alapvetőnek kell lennie annak, hogy a gyermek képes a figyelmét viszonylag hosszabb ideig is összpontosítani – akár olyasmire is, ami nem érdekli különösebben. A 45 perces osztatlan figyelmet természetesen nem lehet elvárni tőlük, hiszen ennyi idő alatt egy felnőtté is elkalandozik. A memóriajáték, a különbségkereső képrejtvények vagy a „Simon mondja” azonban játékosan fejlesztik ezt a képességet, hogy legalább annyi ideig képes legyen odafigyelni, amennyi egy hatévestől elvárható.

Olvasd el ezt is: Hogyan fejleszthetjük gyermekünk figyelmét?

Finommozgás

Egy elsősnek elvileg már képesnek kéne lennie arra, hogy szabályos ceruzafogással szűk vonalak közé jól formált betűket írjon. Évtizedek óta tudjuk, hogy ebben az életkorban a csukló fejletlensége miatt ez még nem reális elvárás, a tananyag azonban mit sem változott. Hogy minél kevésbé okozzon szenvedést az írástanulás: 

A következő módszerekkel fejlesztheted a gyermek finommotoros képességet:

  • Újságpapír tépkedése
  • Színezés
  • Gyurmázás, papírhajtogatás
  • Nagyméretű betűk írása táblára vagy újságpapírra (csak ha a gyerek kéri)
  • Játék száraz hüvelyesekkel: babbal, lencsével, sárgaborsóval
  • Vágás ollóval (olvasd el ezt is: Hogyan tanítsuk meg gyermekünket az ollóval bánni?)

Szocializáció

Egy iskolába készülő gyereknek már tudnia kell, hogy a felnőtteknek szót kell fogadnia, az adott feladatokat el kell végeznie, és tudnia kell biztonságosan mozogni a kortársai között. Ennek fejlesztése az óvoda legfontosabb feladata, ám mindez nem megy a család támogatása nélkül.

  • Akárcsak az óvodában, otthon is legyenek világosak a szabályok! Természetesen nem kell az intézményt másolni, hiszen a család légköre egészen más, azonban törekedjünk otthon is a következetességre.
  • A kiszámítható napirend minden életkorban biztonságot ad. Legyenek rendszeresek a közös étkezések, és a lefekvésnek is legyen egy állandó időpontja.
  • A nagycsoportos gyerekek már élvezni szokták a szabályjátékokat, így játsszunk velük sok társasjátékot. Ilyenkor lehetőleg ne (mindig) hagyjuk őket nyerni – fontos, hogy a kudarctűrő képesség is kifejlődjön bennük (hasznos olvasmány: Nem tud veszíteni a gyerek? 6 tipp azért, hogy élmény legyen a közös társasozás)
  • Szoktassuk a felelősségvállaláshoz! Egy iskolás már nem mondhatja, hogy azért hiányos a felszerelése, mert Anya rosszul pakolta be a táskáját, még akkor sem, ha egyébként ez történt. Célszerű, ha a saját dolgait már valamennyire ő maga tudja kézben tartani.

Kép: ponce_photography / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük