Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Az iskolakezdés magával hozhatja a járvány berobbanását a szakértők szerint

Bár a Covid-19 esetek száma a nyár során jelentősen csökkent, a szakértők szerint készülnünk kell a negyedik hullámra, amit számottevően felerősít majd az iskolakezdés. Mire készüljünk szeptemberben? Lesz-e digitális oktatás? Meddig oltathatjuk be a gyerekeket?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az iskolakezdés magával hozhatja a járvány berobbanását a szakértők szerint

A pedagógusok véleménye

„Biztosat senki nem tud, de a félelem mindenkiben ott van, hiszen pontosan láttuk tavaly ősszel, hogy hova vezethet az, ha a nyaralásból hazatérő gyerekek megjelennek az oktatási intézményekben, és beülnek a sokszor 30 fős osztálytermekbe, ahol nem viselnek maszkot, ahol nem lehet tartani a távolságot. Az iskola komoly táptalaja lehet a vírus berobbanásának, pillanatok alatt gócpontok alakulhatnak ki. Éppen ezért feltétlenül szükségesnek tartanánk közvetlenül a tanévnyitó előtt a diákok, a pedagógusok és az egyéb dolgozók tesztelését, véleményünk szerint ez nagyban növelné mindannyiunk biztonságérzetét” – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az Indexnek.

Ahogy korábban megírtuk, a szakértők előre jelezték: Ekkor kezdődhet a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon.

Friss adatok

Bár a Covid-19 esetek száma nem magas, jelenleg 134 új fertőzött és egy elhunyt van, a gyerekek iskolába való visszatérésével ez a szám várhatóan megugrik majd.

„A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 773 569 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7713 főre csökkent. 92 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen” – írja a koronavirus.gov.hu.

A szakértők szerint csak úgy csökkenthető a negyedik hullám súlyossága, ha minél több ember beoltatja magát. Jelenleg 5 504 205 fő az, aki már a második oltását is megkapta. Bár a vírust az oltás felvétele után is el lehet kapni, Müller Cecília szerint a beoltottak kevesebb, mint 1 százaléka betegszik meg.

„Müller Cecília elmondta, hogy mindössze 0,2 százalékos újrafertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisát megkapták” – áll a hivatalos Koronavírus tájékoztató oldalon.

A diákok oltása

A mai napon még jelezhetnek az iskola felé azok a szülők, akik szeretnék 12 éven felüli gyermekeiket beoltatni. A jelzés határideje a mai nappal (augusztus 25.) lejár. Az iskolák elektronikus úton küldtek a szülőknek tájékoztatást, a visszajelzések alapján pedig összesítik a diákok oltási igényét. Azok a szülők, akik iskolán kívül szerették volna a 12-17 éves gyermeküket beoltatni, eddig is jelentkezhettek az interneten keresztül.

Eddig 203 ezren jelentkeztek oltásra ebből a korosztályból, a diákok 83%-a (168 ezer gyerek) pedig már meg is kapta azt. Augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án az iskolákban is lesz oltási akció a háziorvosok és iskolaorvosok bevonásával. A diákok a Pfizer vakcinát kaphatják majd meg az oltási akció keretein belül.
 

Készüljünk a digitális oktatásra?

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint az alsó évfolyamokban pótolhatatlan, hogy a gyerekek iskolába járjanak a gyerekek oktatásának és a szülők munkába járásának szempontjából is, a felsősöknek, valamint a gimnáziumba járó diákoknak viszont előnyös lehet rövidebb időszakokra az online oktatás. A diákok többet aludhattak, kipihentebbek voltak és saját napirendet alakíthattak ki az online oktatás alatt, ez pedig sok esetben pozitívan befolyásolta a teljesítményüket. A pedagógusok úgy készülnek tehát, hogy legalább az alsó évfolyamokban feltétlenül meg legyen tartva a helyszíni oktatás.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük